2024 április 19

Újabb mélyponton az olaj ára

Az OPEC ülés után beesett az olaj ára 

olajtorony gtvAz amerikai WTI olaj 6,5%-ot esett a tegnapi elektronikus kereskedés alatt, az ünnepnap miatt a bevitt megbízásokat csak ma könyvelik el. A WTI ára jelenleg 68-69 dolláros sávban ingadozik. A Brent olaj 2010 augusztusa óta nem látott mélypontra esett, jelenleg 72 dollár körül ingadozik a jegyzés.

A tegnapi bécsi ülésén a kőolajexportáló országok nemzetközi szervezete (OPEC) nem változtatott az eddigi, 30 millió hordós napi kitermelési szinten. Az előírt kitermelési kvótát még 2011 decemberében fogadta el a szervezet és azóta nem módosított rajta. A tényleges napi olajtermelés azonban ennél magasabb, 30,97 millió hordós érték volt a legfrissebb jelentések szerint. A szervezet kisebb, magasabb költségekkel termelő államai a kitermelés csökkentését szorgalmazták, de a szaúdi és a kuvaiti képviselők nem változtattak álláspontjukon. Az elemzők szerint ahhoz, hogy az olajár esése megforduljon, legalább napi 1-1,5 millió hordós csökkentés lenne szükséges. A Brent olaj megközelítette a 70 dollár körüli szintet, melyet hosszabb távon tarthat is. Az amerikai WTI olaj a 3-5 dolláros diszkontár miatt 65 dollár körüli szintre árazódhat be. A piaci elemzők véleménye megoszlik az olajár jövőjét illetően, abban azonban egyetértenek, hogy az idei évben már nem várható nagyobb emelkedés.

Kisebb csökkenéssel zárhatja a hetet az arany

arany arfolyam nyersanyag gtv 141107Az olaj ma hajnalban 2010 óta nem látott mélypontra, 68 dollár alá is esett, miután az OPEC a tegnapi ülésén a kitermelési volumen szinten tartása mellett döntött. Az olaj árának esése miatt egyre többen várják az infláció csökkenését az Egyesült Államokban, így csökkent az arany infláció elleni menedékszerepe a befektetők szemében. Szintén az arany árának csökkenését segíti az erősödő dollár is, mely drágítja a nemesfémet a más devizákat használók számára.

A befektetők emellett egyre óvatosabbak a két nap múlva esedékes svájci népszavazás előtt. November 30-án tartanak Svájcban voksolást arról, hogy a nemzetközi tartalékokon belül az arany súlyát a jelenlegi kevesebb mint 8%-ról 20%-ra emeljék-e az elkövetkező 5 évben. Az alpesi ország aranytartaléka 1500 tonna arannyal növekedne, ami évente a világ aranykitermelésének 10%-ának megfelelő többletkeresletet jelentene, így amennyiben a „mentsük meg a svájci aranyat” mottóval meghirdetett referendum során az „igen” szavazatok nyernének, úgy az arany árfolyamának komolyabb támaszt adnának a következő néhány évben.

A spot arany árfolyama 1 190 dollár alá esett ma reggel, jelenleg 1 184,2 dollár körül mozog, a jelenlegi állás szerint pedig a hetet is mínuszban zárhatja a jegyzés.