Erőre kapott a dollár az új héja hírére

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Kedden már az ötödik egymást követő kereskedési napon erősödött a dollár a főbb devizákból álló kosárral szemben azon értesülések nyomán, miszerint Donald Trump amerikai elnök hajlik arra, hogy egy "héját", egy szigorú monetáris politikai híveként ismert közgazdászt jelöljön az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) élére.

A dollár árfolyamát alátámasztotta, hogy a kétéves lejáratú amerikai államkötvények hozama kedden kilencéves csúcsra, 1,559 százalékra emelkedett, miután híre ment annak, hogy John Taylor, a Stanford egyetem közgazdaságtan professzora tűnik a legesélyesebb befutónak a Fed elnöki pozíciójára.

Februárban véget ér a mandátum

A jelenlegi Fed-elnök, Janet Yellen ötéves mandátuma 2018 februárjában jár le. Donald Trump elnök jelöltlistáján John Taylor és Janet Yellen mellett Jerome Powell, a Fed kormányzótanácsának egyik tagja, Gary Cohn, az elnök gazdasági főtanácsadója és Kevin Warsh, a Fed volt kormányzótanácsi tagja is szerepel.

A The Wall Street Journal című lap úgy tudja, hogy az elnök a múlt héten tárgyalt Taylorral, míg Warsh és Powell a múlt hónapban járt a Fehér Házban. Janet Yellennel csütörtökön találkozik az elnök, és bár kapcsolatuk nem felhőtlen, van esély arra is, hogy Yellen megtarthatja tisztségét.

Mit várhatunk John Taylortól?

A Fed vezetőjének személyére az amerikai elnök tesz javaslatot, de a kinevezéshez szükséges a szenátus jóváhagyása. Lee Hardman, a legnagyobb japán bank, az MUFG londoni központjának devizapiaci elemzője kijelentette: ha Taylort választják meg a Fed következő elnökének, nem lenne meglepve, ha a dollár árfolyama rögtön 3-5 százalékkal erősödne.

John Taylor a szabályokra alapozott monetáris politika híve, piaci vélemények szerint Yellennél szigorúbb monetáris politikát folytatna, azaz valószínűleg gyorsabb ütemben emelné a kamatokat, erősítve a dollárt ezáltal. Hardman rámutatott, hogy a tőkepiacokat kevésbé támogatná és növelné a kamatemelés jelenleg beárazott esélyeit, ha a monetáris politika alakításának stratégiája az inkább szabályokra alapozott megközelítés felé mozdulna el.

A dollárindex - a dollár értékét a hat főbb devizából, az euróból, a jenből, az angol fontból, a kanadai dollárból, a svéd koronából és a svájci frankból álló kosárhoz viszonyító mutató - fél százalékkal, 93,549 pontra emelkedett kedden. Az euró árfolyama 0,40 százalékkal 1,1749 dollárra süllyedt, majdnem 3 százalékkal gyengült a szeptemberben elért két és fél éves csúcshoz képest.

Hirdetés
Forex mazsoláknak

Az éles számlának való nagy bemutatkozásom után már másnap úgy döntöttem...

Technikai elemzések

Ismét 13000 fölötti értékeken a német index.

Megijedtünk, de nem jött folytatás, egyelőre stabilan tartották magukat a...

Mérsékelt emelkedéssel kapaszkodott felfelé a hazai index.

Nem szakadt el a 7000 forintos szinttől hétfőn sem a gyógyszergyártó árfolyama.

Tovább kapaszkodik a 10000 forintos lélektani szintbe a bankpapír.

A 470-es szint elesésének megerősítésével folytathatja a gyengélkedést a...

Tovább távolodott fontos támaszától az olajvállalat árfolyama.

Hirdetés
OpcioGuru

22 évesen azon gondolkodtam, hogy milyen állást vállaljak, hol töltsek el...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Vége az amerikai netsemlegességnek? »