A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,52 százalékos napi előrelépéssel 1202,61 ponton végzett, 6,05 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Kedvezően fogadták a piacok az új olasz kormányt, miután megalakulásával megszűnt a részvényárfolyamokat lenyomó, két hónapja tartó belpolitikai bizonytalanság. Mindamellett elemzők rámutattak: a gazdasági helyzeten még bőségesen van javítanivaló, az örömteli tény csupán az, hogy a kormány egyáltalán megalakult.
Erősödéssel kezdték a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai részvénypiacok.
Lényegében változatlan indexekkel kezdhetik a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai piacok.
Európa harmadik legnagyobb tehergépjárműveket gyártó vállalata, a MAN első negyedéves eredményei a küszködő európai piac miatt igen kedvezőtlenül alakultak.
A francia állam 12 százalékra csökkentette részesedését az Airbus anyavállalatában, a EADS cégben.
Csökkenéssel nyitottak pénteken a vezető európai tőzsdeindexek.
Az elemzők szerint fél százalék körüli csökkenéssel indíthatnak a vezető nyugat-európai tőzsdék a hét utolsó kereskedési napján.
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön harmadik napja emelkedtek, de a végeredmény már vegyes lett.
Németország legnagyobb gyógyszeripari vállalata, a Bayer AG első negyedéves eredményei kismértékben elmaradtak a várakozásoktól. Az új készítmények nem tudták ellensúlyozni a régebbi gyógyszerek forgalomcsökkenését, valamint a műanyag-előállító részlegük gyenge eredményét.
Csekély mértékben változó, vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
Az előző napi nagy nyereségek után vegyes nyitásra lehet számítani csütörtökön a főbb európai tőzsdéken.
A Budapesti értéktőzsde "B" kategóriájában jegyzik társaságot
A javaslatot a társaság június 27-re összehívott közgyűlésének kell jóváhagynia.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX, 196 pontos emelkedéssel, 19.183 ponton zárt pénteken.
Jó volt a hangulat a heti zárónapon.
Plusz 71,44 pontos nyitás után tovább emelkedett.
Az eurót délelőtt tíz óra után 290,22 forinton jegyezték.
Kissé erősödött a forint a délutáni árfolyamokhoz képest csütörtök estére a főbb valutákkal szemben.
Csütörtökön a gyengülés volt tetten érhető.
Gyenge nyitás New Yorkban.

Enyhe csökkenéssel zártak csütörtökön a New York-i tőzsde főbb mutatói.

Mínuszban indult a kereskedés csütörtökön a New York-i értéktőzsdén.
) BUX
19183.32
(+1.03%
) ALTEO
2300
(+1.10%
) ANY
470
(+1.08%
) APPENINN
229
(-1.29%
) BIOMEDICAL
57
(+18.75%
) BTEL
1219
(+4.19%
) E-STAR
162
(+3.18%
) EGIS
20040
(+0.35%
) ELMU
10900
(+0.09%
) EMASZ
9500
(+5.50%
) ESTMEDIA
14
(+7.69%
) ETFBUXOTP
793
(+0.51%
) FHB
387
(-0.26%
) FORRAS/OE
628
(+4.67%
) FORRAS/T
477
(+6.00%
) FUSO
26
(+4.00%
) FUTURAQUA
26
(-13.33%
) GSPARK
907
(-1.31%
) HUNMINING
18
(-10.00%
) KEG
31
(+3.33%
) KONZUM
26
(+4.00%
) KREDITJOG
38
(-2.56%
) KULCSSOFT
394
(+17.61%
) MOL
16480
(-0.54%
) MTELEKOM
362
(+1.97%
) NORDTELEKOM
30
(+20.00%
) NUTEX
83
(-7.78%
) OTP
5125
(+1.32%
) PANNERGY
327
(-2.39%
) PFLAX
175
(-7.41%
) PHYLAXIA
35
(+2.94%
) RABA
876
(-2.01%
) RICHTER
35900
(+2.87%
) SHOP
656
(-1.35%
) SYNERGON
380
(+0.53%
) TVK
1950
(+1.56%
) VISONKA
400
(-7.62%
) ZWACK
13100
(+1.79%
)