Eltérően értékelik a forint rövidtávú kilátásait és az MNB keddi kamatdöntése körüli bizonytalanság hatását a megkérdezett elemzők.
A ciprusi válság határozhatja meg a forint pályáját a következő napokban – vélekedett Pálffy Gergely, a Buda-Cash Brókerház devizaelemzője, mondván, a keddi MNB kamatdöntésre már beárazta a 25 bázispontos vágást a piac. Miután továbbra is kérdéses, hogy Ciprus honnan szed össze 6 milliárd euró önerőt, amit az uniós válságkezelők szabtak a 10 milliárd eurós bankmentő csomag feltételéül, igen komoly kockázatról beszélhetünk. Ráadásul, a forint a régiós devizákhoz képest alulteljesítő, s a volatilitása is jóval nagyobb, mint a lengyel zlotyé, vagy a cseh koronáé. Ezért arra lehet számítani, hogy a következő napokban 310 fölé kerül az EURHUF kurzus. Ami azzal járhat, hogy a forint beragad az euróval szembeni 310-313-as sávba. Egyszerűen azért, mert a negatív hitelminősítői kilátás és a jegybanki vezetőváltás mellett őrültségnek hatna 310 fölött, rövidtávon shortolni az EURHUF kurzust, valószínűbb a long pozíciók tömeges nyitása.
Jóval optimistábban látja a forint helyzetét Buró Szilárd, az Equilor devizaelemzője. Szerinte mindenképpen pozitívum, hogy az S&P Magyarországot érintő negatív kilátása és az elhúzódó ciprusi válság ellenére sem gyengült számottevően az euróval szemben a magyar deviza. A 310-es szintet ugyanakkor esetleg tesztelheti kedd délutánig az EURHUF kurzus. Annál is inkább, mert az MNB kamatdöntését illetően most jóval nagyobb a bizonytalanság, mint korábban, továbbá, várhatóan Ciprus ügye is elmozdul valamilyen irányba keddig. Ezt követően azonban megnyugvásra számít a forintpiacon az elemző, s arra, hogy a 305 körüli szinteken stabilizálódik az EURHUF árfolyam. Hosszabb távon pedig forinterősödést vár.