2024 március 29

Leállnának a kötvénykibocsátással a németek

Ez az amire a legkevésbé van szükségünk Európában

A német pénzügyminiszter szerint Németország még messze van attól, hogy teljesítse az Európai Unió növekedési előírásait, és kiállt a költségvetés konszolidálása mellett. A miniszter hangsúlyozta, hogy az országnak továbbra is gazdasági és politikai stabilizációt segítő lépéseket kell tennie.

„Bármi más bizalmi válsághoz vezetne, és a mostani helyzetben ez az amire a legkevésbé van szükségünk Európában” – mondta Wolfgang Schauble a költségvetésről tartott beszédében, utalva az ukrajnai, a szíriai és az iraki helyzetre.

A pénzügyminiszter jelezte: azon is dolgozik a kormány, hogy jobb befektetési lehetőségeik legyenek a biztosítási cégeknek, hogy beruházhassanak infrastrukturális projektekbe.

Egyre jobb helyzetben vannak a németek

Németországban alacsony a munkanélküliség, gazdasági növekedés van, és történelmi csúcson vannak az adóbevételek. Ezzel párhuzamosan az euróövezeti alapkamat alacsony, így könnyű finanszírozni a már meglévő államadósságot. Ha megmarad ez a kedvező helyzet, akkor 2015-ben 300 milliárd eurónyi kiadása lehet a kormánynak úgy, hogy nem kell új államkötvényt kibocsátani.

A Bundestagban tartott beszédében Wolfgang Schauble szólt arról is: az Európai Közponi Bank (EKB) mindent megtesz, hogy segítse az eurózónát, de mostanra elfogytak a lehetőségei, és ez meglátszik a legújabb fejleményekből.

Wolfgang Schauble szerint nem a központi bank felelős a gazdasági növekedésért és a munkahelyekért. A pénzügyminiszter szerint az olcsó pénz önmagában nem elég a gazdasági növekedéshez, ha így lenne, akkor mostanra már nem lennének problémák.