Egyre többen választják a negatív kamatot

Emlékeztet, hogy az elmúlt hat évben a monetáris politika egyre inkább eltávolodott a megszokottól, a konvencionálistól: a jegybankok zéró-közeli kamatláb politikát vezettek be, mennyiségi monetáris enyhítő intézkedéseket hoztak, lazítottak a hitelezési kondíciókon, monetáris politikai elkötelezettséget tettek hónapokra előre és korlátlan összegű árfolyamvédő nyíltpiaci műveletekbe bocsátkoztak. Az összes között a legkevésbé konvencionális eszközként azonban megjelentek a negatív kamatok is.

Negatív kamatokat alkalmaz egyebek között az euróövezet, Svájc, Dánia és Svédország – és nem csak rövid lejáratú betétekre: Európában és Japánban együtt több mint háromezer milliárd dollár tíz évnél hosszabb lejáratú kötvény hordoz negatív kamatot. Első ránézésre ez értelmetlennek tűnik: miért helyezne el bárki is negatív kamatra pénzt ahelyett, hogy egyszerűen csak ülne rajta, amivel el tudná kerülni a nominális értékcsökkenést? – írta Roubini.

Felkészültek a befektetők

A helyzet azonban az, hogy a befektetők már régen kész ténynek tekintik az inflációval együtt kialakuló negatív reálkamatokat. Már jó ideje ugyanis a zéró-közeli kamaton elhelyezett betétek az infláció beszámításával negatív hozamot adnak. A banki kezelési költségek és díjak beszámításával még inkább így van ez. Valójában tehát a negatív kamatok korábban megjelentek a gazdaságban, mint ahogy azt a jegybankok elkezdték nominálisan is alkalmazni. A negatív nominális kamatok bevezetése csak annyit jelent, hogy még inkább negatívak lettek a már eddig is negatív kamatok. A befektetők pedig már réges rég megtanulták elfogadni, hogy a pénzösszegek rendelkezésre állása költségekkel jár.

Nouriel Roubini szerint a defláció megjelenésével viszont az euróövezetben és a világ más tájain fordulhat a kocka: ismét pozitív reálhozamok alakulhatnak ki – ahogy az a tartós defláció és a zéró-közeli kamatok környezetében az elmúlt húsz évben Japánban is történt.

Az ember persze azt gondolná, hogy még így is sokkal inkább megérné a készpénzt kézben tartani, mint negatív kamatra elhelyezni. Készpénzt tartani azonban költséges és kockázatos dolog, úgyhogy – mindaddig, amíg a kamatok nem lesznek „túlzottan negatívak” – megvan a maga gazdasági racionalitása a negatív hozamoknak – teszi hozzá.

Nincs választás

De miért hajlandóak a befektetők akár még hosszú lejáratú eszközöket is negatív hozammal tartani? Az olyan intézményes befektetőknek például, mint biztosítók és nyugdíjalapok nincs is más választásuk. Befektetéseik egy részét ugyanis „biztonságos” eszközökben kell elhelyezniük. Az értékpapír piacokon pedig amikor kockázatkerülő befektetői hangulat alakul ki, az is a negatív hozamú eszközök keresletét növeli.

A negatív nominális- és reálhozamok legfontosabb funkciója azonban az, hogy hosszabb távon kiadásokba tereljék át a megtakarításokat. Egy olyan környezetben, ahol a kínálat meghaladja a keresletet, ahol túl sok megtakarítás hajszol túl kevés működőtőke beruházási lehetőséget, az egyensúlyi kamatláb természetszerűen alacsony szinten fog kialakulni – vagy esetleg negatívba billen át. Egy olyan fejlett gazdaságban tehát, ahol megrekedt a növekedés, a negatív rövid- és hosszú távú kamat lesz az „új norma”.

A jegybankok és a pénzügyi döntéshozók a stagnálással szembesülve a növekedés beindításához és az infláció gerjesztéséhez paradox módon éppen a negatív kamatokkal tudják a privátszférát megtakarításaik csökkentésére és kiadásaik növelésére ösztökélni. Mindemellett azonban költségvetési ösztönzőkre is elengedhetetlenül szükség van – például a finanszírozáshoz kibocsátott kötvényeknél magasabban jövedelmező infrastrukturális beruházások formájában.

Minél tovább halogatjuk az ilyen ösztönző intézkedéseket, annál tovább leszünk kénytelenek a negatív kamatlábak „kifordított” világában élni – írta blogjában Nouriel Roubini, a New York Egyetem Stern üzleti fakultásának közgazdász professzora.