2024 április 20

Oroszország nem enged

Anton Sziluanov megismételte azt a már többször hangoztatott orosz álláspontot, hogy nem kérik Ukrajnától a 2013 decemberében két évre kibocsátott, Moszkva által lejegyzett 3 milliárd dolláros kötvény ellenértékének idő előtti visszafizetését. Abból azonban nem engednek – szögezte le a pénzügyminiszter -, hogy a megállapodásnak megfelelően Kijev idén decemberben fizesse vissza a teljes kölcsönt.

 A tárgyalások elindítása az IMF egyik feltétele volt

Két hete Kijev hivatalos tárgyalásokat kezdett a magánhitelezőkkel az ország külső adósságának átalakításáról. Ukrajna azt szeretné elérni, hogy hitelezői ütemezzék át az adósságát, amelyet alacsonyabb kamat mellett fizetne vissza. A tárgyalások elindítása egyike volt azoknak a feltételeknek, amelyek alapján nemrég a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá, és 5 milliárd dollárt azonnal át is utalt belőle.

Ukrajna 2013. december 17-én kötött pénzügyi támogatási megállapodást Oroszországgal, amelynek alapján Moszkva 15 milliárd dollár értékben vásárol ukrán kötvényeket. Az orosz pénzügyminiszter alig egy héttel később, december 23-án jelentette be, hogy Oroszország 3 milliárd dollárnyi ukrán eurókötvényt vásárolt. A kétéves lejáratú adósságpapír kuponja (évenként fizetendő kamata) öt százalék.

Ukrajna időben fizetett 

Tavaly januárban felerősödtek azok a jelzések, hogy Oroszország rövid időn belül ismét ukrán kötvényt vásárol, kétmilliárd dollár értékben. Néhány nappal később Moszkva azonban befagyasztotta a segélyezési folyamatot, miután Kijevben komolyabbakká váltak a kormányellenes tüntetések, amelyek végül kikényszerítették az akkori ukrán vezetők távozását.

Ukrajna tavaly teljesítette féléves kamatfizetési kötelezettségét, december végén időben átutalta az esedékes 75,5 millió dollárt, miután az első részletet, 73,33 millió dollárt Kijev június 20-án fizette ki, szintén időben.