Draghi kitart az ösztönzőpolitika mellett

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az Európai Központi Bank (EKB) szerint az inflációs ráta fokozatosan közelít a bank céljához, a reálgazdaság helyezete is indokoltá tette a monetáris politika módosítását, de továbbra is "magas szinten kell tartani" a gazdaság támogatását - mondta csütörtökön Mario Draghi.

Általános elégedettség

Az EKB elnöke a bank igazgató tanácsának kamatdöntő ülése után kijelentette, a tanácsban általános volt az elégedettség a gazdaság helyzetével, és a gazdasági növekedés, a csökkenő munkanélküliség a fogyasztás bővülése és a beruházások élénkülése megengedi a rendkívüli ösztönző intézkedések leépítését.

Ugyanakkor a béremelkedés a jelenlegi 1,5 százalékról várhatóan a 2 százalékos cél közelébe fogja felnyomni az inflációt. Az EKB kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton, de bejelentette, hogy januártól a jelenlegi havi 60 milliárd euróról 30 milliárd euróra csökkentik a kötvényvásárlások összegét, a vásárlásokat viszont legalább 2018 szeptember végéig folytatják.

Folytatni kell a támogatást

Draghi azonban hangsúlyozta, hogy a "monetáris politika rekalibrálásáról van szó", a bank még nem végezte el munkáját az infláció erősítésére és a növekedés biztosítására, ezért a monetáris ösztönzést kisebb összegekkel ugyan, de folytatni kell. Elemzők kiemelik, hogy a makacsul alacsony infláció az egyik oka annak, hogy a bank csak fokozatosan építi le a gazdaságösztönző programot, és a kötvényvásárlási program kifutását követően "még jó ideig" nulla százalékon tartja az alapkamatot.

E mellett szól az is, hogy az EKB el akarja kerülni az euró felértékelődését, ami sokkal lanyhább stimulus és magasabb kamatok mellett nyilván bekövetkezne. A fokozatosság mellett szól, hogy a program drasztikus visszafogásának messze ható következményei lennének a befektetőkre, a vállalatokra és a kormányokra nézve.

Hamarosan be kell fejezni a programot

A kormányok számára megdrágul az adósság finanszírozása, azok a vállalatok pedig, amelyek csak a jelenlegi "perverzen alacsony" kamatszint mellett nyereségesek, hamar tönkremennének - hívják fel a figyelmet az elemzők. A pénzüket konzervatív eszközökben, így bankbetétekben tartó befektetők számára pedig azt jelenti a fokozatosság, hogy valószínűleg még évekig együtt kell élniük a nullához közeli hozamokkal.

Az EKB 2015 márciusában kezdte meg a kötvényvásárlási programot, hogy pénzbőséget teremtve ösztönözze a gazdaságot, és attól tartva, hogy krónikussá válik az alacsony vagy negatív infláció. A programot azonban előbb utóbb be kell fejezni, mert elfogynak a megvásárolható kötvények, de azért is, mert az ultralaza monetáris politikának az EKB igazgatóságán belül is van ellenzéke.

Különösen német részről hangsúlyozzák, hogy az ingyen pénz lehetővé teszi a szükséges reformok késleltetését, kiiktatja a rendszerből a saját erőfeszítésre támaszkodó öngyógyulás lehetőségét. Az EKB így egyfajta stabilitást teremt ugyan, de a versenyképességet károsító módon és a gazdasági teljesítmény alacsony szintjén.

Hirdetés
Technikai elemzések

Mérsékelt csütörtöki gyengülés után pénteken ismét ellenállásai felé...

Ami nagyon, de nagyon fura, hogy miközben kezd helyreállni a rend a világ...

Hiába feszült neki a 39000-es szintnek a hazai index csütörtökön.

Jelentős emelkedéssel kezdte korrigálni a megelőző napok zuhanását a...

Kezdeti erősödést követően forgalommal vett fordulatot a bankpapír.

Nem tudott hosszú időre elszakadni a 460-as szinttől a távközlési vállalat...

Nem tudott tartósan kilépni korrekciós trendjéből az olajvállalat árfolyama.

Hirdetés
OpcioGuru

A tradingben annyi érzelem van jelen napi szinten, ami kevés más szakmában...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Újra kell gondolni az energiahatékonyságot »