Marad a büntetőkamat Svájcban

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az általános piaci várakozásoknak megfelelően, a svájci központi bank (SNB) nem változtatott a szakértők szerint ultra-laza monetáris politikáján, amire részben azért van szükség, hogy a frank erősödésére ható nyomást csökkentsék.

Csütörtöki ülésén az SNB a látra szóló betéti kamatot mínusz 0,75 százalékon, a három havi LIBOR célsávot pedig mínusz 1,25 és mínusz 0,25 százalék közötti szinten tartotta.

Közleményében a jegybank kiemelte, hogy a svájci frank iránt befektetési menedékként jelentkező kereslet kordában tartása miatt van szükség a negatív, úgynevezett büntető kamatok fenntartására. Közölték azt is, hogy a jelentősen túlértékelt svájci frank árfolyamának a védelmére az SNB továbbra is kész intervencióra a devizapiacon.

Az SNB az idei évre továbbra is 0,3 százalékos inflációra számít. A jövő évre vonatkozó előrejelzését ugyanakkor 0,4 százalékról 0,3 százalékra módosította. A jegybank fenntartotta a mintegy 1,5 százalékos idei svájci gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését.

Olvastad már? Nem áll le az EKB a kötvényvásárlással
Az Európai Központi Bank valószínűleg a vártnál jóval óvatosabban kezdi meg ultralaza monetáris politikája szigorítását, mert az infláció az euró erősödése miatt közeledés helyett távolodik a 2 százalék közeli céltól.

Hirdetés
Technikai elemzések

Elég ijesztőt esett tegnap az amerikai DOW 30 index, aminek 254 pontot...

Korábban letört trendvonala tartotta vissza az emelkedéstől a hazai indexet.

A 6000-es szint alatt akadt el a gyógyszergyártó árfolyama az elmúlt napokban.

Mindenkori csúcsa közeléből fordult lefelé a bankpapír.

Nem tudta legyűrni kedden sem 200 napos mozgóátlagát a távközlési vállalat...

Korábban letört támaszaitól fordult vissza az olajvállalat árfolyama.

Hirdetés
OpcioGuru

A tradingben annyi érzelem van jelen napi szinten, ami kevés más szakmában...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Hová rohan a jenpiac? »

4IG 2040 (-5,56 ) ALTEO 715 (-1,38 ) ALTERA 645 (2,38 ) ANY 1380 (-0,36 ) APPENINN 710 (1,43 ) BIF 1780 (-1,11 ) CIGPANNONIA 430 (-3,37 ) CSEPEL 1135 (-2,16 ) Duna House A 3980 (1,53 ) ELMU 26600 (0,76 ) EMASZ 24000 (0,84 ) FHB 682 (-0,58 ) GSPARK 3650 (-0,27 ) KONZUM 3065 (-1,92 ) KPACK 7300 (-2,67 ) KULCSSOFT 1010 (6,88 ) MOL 2840 (-1,32 ) MTELEKOM 464 (-0,85 ) NORDTELEKOM 43 (-6,09 ) NUTEX 51 (-0,39 ) OPUS 641 (1,58 ) OTP 11520 (0,96 ) OTT1 252 (0,80 ) PANNERGY 700 (1,45 ) RICHTER 6080 (3,05 ) SET Group 210 (-3,67 ) WABERERS 4720 (-1,26 )