Nagy bejelentések jönnek a héten

| forrás:
TF-információ
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Izgalmas hét előtt állunk, hiszen Donald Trump november 3-ig megnevezheti Janet Yellen utódját, ami egyúttal azt is jelzi, hogy az elnök asszonyt nagy valószínűséggel nem választják újra. Csütörtök éjjel az Apple teszi közzé negyedik üzleti negyedéves jelentését.


Csúsznak az iPhone X leszállításai, ezt az Apple röviddel az előrendelés megnyitása után jelentette be. Az előrendelések felvétele múlt hét pénteken kezdődött, a megnyitás után 20 perccel az Apple már több hetes csúszásokra figyelmeztetett, amely különösen a szolgáltatói díjcsomagokban rendelt telefonokat érinti.

A vállalat korábbi ígérete szerint az előrendelt telefonokat november 3-val leszállítja, ehelyett 5-6 hetes kiszállítási időre kell számítani. Ezzel pedig beigazolódhatnak azok a piaci várakozások, melyek szerint az Apple nem tudott megfelelő mennyiségű készletet felhalmozni a beszállítói problémák miatt.

Az Apple háza táján jártas Ming-Chi Kuo elemző korábbi elemzésében mindössze 2-3 millió darabos elérhető készlettel számolt, amely az iPhone 6 és 6S 10 millió darab feletti készletállományától jelentősen elmarad. Egy másik aspkektus szerint a szállítási idő kitolása lélegzetvételhez jutattja az iPhone készülék beszállítóit, teret enged a problémás eszközök kijavítására, ugyanakkor a vásárlói bizalmat nem erősíti.

Ki lesz a Fed-elnök?

Nagy valószínűséggel Jerome Powell lesz a Fed következő elnöke, ezt két forrás is megerősítette a CNN hírtelevíziónak. Donald Trump hivatalosan még nem döntött, de várhatóan a héten megtörténik a bejelentés.

Az elnöki kampányban Trump élesen bírálta Janet Yellent, azzal vádolva, hogy az Obama-adminisztrációnak kedvező döntéseket hozott a Fed élén, de később jóval konstruktívabb hangnemet ütött meg Yellennel szemben, és több döntését meg is dícsérte.

Jerome Powell korábban befektetési bankárként dolgozott, és álláspontja közel áll a jelenlegi jegybanki politikához, a gazdasági folyamatoktól függő, fokozatos kamatemelés híve.

Hirdetés
Technikai elemzések

Szerdán is el tudta kerülni a letörést az 50 napos mozgóátlagtól a német index.

300 pont feletti emelkedés a DOW 30 indexben. Ismét történelmet írtunk, mint...

Nem indult meg érdemi lejtmenet az elmúlt napok gyengélkedése során sem a...

Az elmúlt időszak sávját letörve gyengülhetne a gyógyszergyártó árfolyama...

Rövidtávú emelkedő ékjét letörve húzódhatna vissza a 11000 forintos...

A 460-tól látott elemelkedés után 470 forintnál keresi az irányt a távközlési...

Egyre szűkül az olajvállalat számára rendelkezésre álló tér hosszú távú és...

Hirdetés
OpcioGuru

Manapság egyre többet hallani a mesterséges intelligencia térhódításáról. Ami...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Dél-afrikai botrányon buknak az amerikai bankok? »

ALTERA 550 (1,85 ) ANY 1390 (1,46 ) APPENINN 696 (3,88 ) BIF 1560 (-0,64 ) CIGPANNONIA 483 (2,66 ) CSEPEL 968 (-3,20 ) EHEP 1050 (14,75 ) ELMU 26400 (1,54 ) EMASZ 24000 (-0,83 ) ENEFI 220 (2,80 ) ESTMEDIA 56 (3,70 ) FHB 743 (-0,27 ) FORRAS/OE 1350 (17,39 ) FORRAS/T 1350 (5,47 ) FUTURAQUA 67 (4,06 ) GSPARK 3610 (1,69 ) KONZUM 3200 (1,59 ) KULCSSOFT 920 (1,10 ) MASTERPLAST 600 (1,69 ) MOL 3030 (0,46 ) MTELEKOM 472 (0,43 ) NORDTELEKOM 48 (2,13 ) NUTEX 56 (-3,10 ) OPUS 649 (6,74 ) OTP 10950 (0,09 ) OTT1 270 (5,47 ) PANNERGY 756 (-1,31 ) PLOTINUS 6600 (-0,75 ) RABA 1275 (0,79 ) RICHTER 6690 (0,22 ) SET Group 219 (10,33 ) WABERERS 4950 (2,06 ) ZWACK 17200 (0,88 )