Az elmúlt két hónapban látványos szárnyaláson van túl az olaj jegyzése. A WTI 14 százalékkal, míg a Brent 8 százalékkal tudott drágulni. A Brent-WTI spread ennek köszönhetően a december eleji 23 dollárról immár 18 dollár közelébe esett. A szűkülés háttérben nem csupán a dollár gyengülése áll, hanem a Mexikói-öbölben található finomító központ (Cushing) olajvezeték bővítésének befejezése is. A kapacitás háromszorosára nőtt, így hosszú távon elkezdődhet a WTI jegyzését régóta nyomás alatt tartó amerikai túlkínálat megcsapolása.
Nem lehet elmenni szó nélkül a Fed eszközvásárlási programjának jótékony hatása mellett – hangsúlyozta Horváth Ákos, az Equilor elemzője, mondván, a Fed múlt heti ülésén elhangzottak alapján a közeljövőben nem kell számítani a „forró pénzek” kivonására, így a tendencia fennmaradhat. Szerinte az árfolyam emelkedésnek valószínűleg csak a globális növekedést veszélyeztető magas olajár szabhat majd gátat. Ezektől a szintektől azonban egyelőre még messze vagyunk, hiszen a WTI-t 97,16 dolláron, a Brentet 116,25 dolláron jegyzik. Más szóval van már tere az emelkedésnek, s a közelgő fordulat miatt a WTI esetében csak 100 dollár fölött, míg a Brent esetében csak 120 dollár fölött érdemes aggódni.
A
következő nyolc-kilenc hétben 100-105 dollár közé várjuk a WTI-t, míg a Brentet 120-125 dollár közé, ami azt is jelenti, hogy valamelyest szűkülhet a Brent-WTI spread, amely esetleg a 15 dollárt is közelítheti – mondta Pálffy Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője. Hozzátéve: a dollár további gyengülése alapozhatja meg az árupiaci termékek felértékelődését. Miután a Fed tavaly év végén két cél – infláció, munkanélküliség – együttes követését határozta meg, ezért rövidtávon könnyebb becsléseket adni a dollárban jegyzett árakra. Mert tételezhető a monetáris lazítás folytatódása.