2024 május 12

Megmenekülhet az E-Star

Az ítélet ellen nem lehet fellebbezni.

Ma reggel alig kezdődött el a kereskedés a BÉT-en és máris felfüggesztették az E-Star papírjait. A döntés egyaránt érintette a társaság részvényeit és kötvényeit, azaz E-Star 2015/A, az E-Star 2015/C és az RFV2014/A kötvényeket. A döntés előtt, a kereskedés első közel fél órájában 3,7 százalékkal esett a részvény ára.

Az E-Start a pesti parkett kis spekulatív papírjainak egyike. Több év kínlódás után az idén tavasszal csődegyezséget kötött a hitelezőkkel, amit némi reményt adott az utóbbi időben a befektetőknek.

A cég gazdálkodása egyébként szintén közelít a normál meder felé: a múlt héten megjelent féléves beszámoló lassú javulást tükröz a társaság pénzügyi helyzetében. Igaz, hogy az árbevétel majdnem 45 százalékkal csökkent, de a devizahatásoktól tisztított nettó profit 1,1 millió eurót tett ki az időszakban. Tavaly ilyenkor még vaskos mínuszról számolt be a társaság.