2012. január 31. 08:35 | szerző: napi.hu | forrás: P.G.

Nagy fordulat a svájci franknál?



Fundamentálisan nincsen oka a frank erősödésének, a drágulás mögött inkább az euró gyengesége, és az új jegybank elnök miatti bizonytalanság áll.

Mindenképpen meglepő, hogy ennyire közel tudott újra menni az 1,20-as szinthez a svájci frank, hiszen ez fundamentális tényezőkkel nem támasztható alá - mondta a Napi Gazdaság Online-nak Csajbók Róbert, az ING devizakereskedője a deviza elmúlt hetekben tapasztalt erősödése kapcsán. 

 

Csajbók szerint ennek egyetlen oka lehet, hogy a piac túlságosan egy irányba állt, vagyis mindenki a frank gyengülését várta, márpedig ebben az esetben nem tud az euró erősödni a frankkal szemben. Jelenleg azonban már vannak arra utaló jelek, hogy fordul a piac hangulata, hiszen egyre többször hallani az 1,200-as szint teszteléséről is. Az erős frank hátteréebn az is állhat, hogy az euró elég erőtlen volt az elmúlt időszakban, hiszen a jó hangulatban is csak korrekcióra telt az erejéből a dollárral és jennel szemben is.

Ötvös Mihály, a CIB szenior deviza-üzletkötője szerint is meglepő, a frank erőssége. Nehéz is megmondani, hogy mi áll ennek a hátterében, talán az egyik ok lehet, hogy kevésbé aktívan higitja frankkal a piacot a jegybank.

Csajbók szerint könnyen elképzelhető, hogy a jegybankelnök váltás is okozhatja a frank erősödését a bizonytalanság miatt, de ez szerinte nem jelenti azt, hogy elengedné az 1,20-as szintet az alpesi ország jegybankja. A kommunikáció ugyanis, ha ritkább is lett, de változatlan maradt: vagyis minden eszközzel megvédik a minimálisnak megszabott értéket.

Hasonlóan gondolja Karsai Péter, a Commerzbank devizakereskedője is, aki szintén úgy látja, hogy okozhatja a frank erősödését a mostani bizonytalanság a jegybankelnök személyét illetően. Karsai szerint ugyanakkor kicsi az esély arra, hogy olyan embert válasszanak, aki egyből eltörölné ezt a korlátot. Nagy kérdés lesz azonban a kommunikáció, amely, ha egy kicsit kétkedő lesz az 1,20-as szint megtartásával kapcsolatban, akkor könnyen okozhat támadást a piac részéről, amennyiben azonban határozott lesz az új jegybank elnök-jelölt, akkor az segítheti a frank gyengülését.

Fontos adat érkezik

Mind a két elemző kiemelte ugyanakkor, hogy a svájci infláció, vagyis a jelenlegi deflációs környezet egyáltalán nem segíti a frank erősödését. Éppen ezért nagyon fontos lehet a február 10-ei januári inflációs adat publikálása, amely jelentős hatással lehet az árfolyamra - hívja fel a figyelmet Karsai. A deflációs környezetben ugyanis szinte biztosan megvédik az árfolyamsávot, sőt sok elemzés szól arról, hogy inkább emelés várható az 1,25 vagy 1,30-as szintre.

Ez azonban csak egy nyugodtabb környezetben lehetséges - véli Karsai hozzátéve: a kulcs az unió kezében van. Amennyiben ugyanis sikerül elfogadni egy vállalható adósságrendezési javaslatot, akkor azután a normalizálódó helyzetben növekedhetne a kockázatvállalási hajlandóság, ami megkönnyítené a sáv eltolásának lehetőségét.

Hol avatkozik be az SNB?

Csajbók szerint a londoni jelentősebb traderek is úgy vélik, hogy beavatkozik majd a jegybank, sőt egyesek szerint már az 1,206 környékén - vagyis a jelenlegi szintnél - is megjelenhet frank eladóként Svájc. Egy másik ilyen szint az 1,203 környéke lehet, ahol tavaly szeptemberben is az árfolyamkorlát bevezetésénél azt gyanították, hogy nem engedte a jegybank tovább erősödni a frankot. Ennek az az oka, hogy ezeknél a szinteknél még könnyebb egy-egy spekulánssal elbánni, mintha elengednék az 1,20-as szintig, és ott az egész piaccal szemben kellene védeni az árfolyamot - magyarázta a piac várakozását Csajbók.

Ötvös viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1205-ös szintnén milliárdos tételben vannak vevők, így ez hozhat egy kis élénküllést a piacra. Ugyanakkor szerinte is egyre többen gondolják úgy, hogy elérheti akár az 1,20-as szintet is a keresztárfolyam, ami korábban elképzelhetetlennek tartottak.

 



Deviza


Komoly parkett sztorival kecsegtet a BTel
Tőzsde sztorit ígér a BTel parkettre lépése. Mert perspektívikus az alternatív telekom szolgáltatások terjesztése azokon a vidékeken, ahol a nagy szolgáltatók, mint a Magyar Telekom, az Invitel vagy a UPC, úgymond, "nem hajolnak le" a fogyasztókhoz.

Változatlanul pluszban a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 76,35 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn délelőtt. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,5 milliárd forint volt.

Facebook debütálás és G8 csúcs
Kuti Ákos, vezető elemző körképe a hétvégi G8-as csúcstalálkozóról, a múlt pénteken tőzsdére lépett Facebookról és a hazai gyorsjelentésekről.

Árvízvédelem svájci forrásból
Svájci pályázati forrásból fejlesztik a Felső-Tisza árvízvédelmi információs rendszerét - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Hozzászólások 


Eddig még senki sem szólt hozzá...

Bejelentkezés

Email / Nick:

Jelszó:

OK
BUX  16622.79 (+0.87%   )   BUMIX  1064.56 (-1.15%   )   APPENINN  426 (0.00%   )   DANUBIUS  0 (0.00%   )   EGIS  14185 (+0.42%   )   E-STAR  2205 (-0.68%   )   ESTMEDIA  48 (+4.35%   )   FHB  506 (+0.40%   )   FOTEX  241 (+4.33%   )   GSPARK  999 (+0.40%   )   MOL  15995 (+1.78%   )   MTELEKOM  424 (-0.93%   )   ORC  990 (0.00%   )   OTP  3489 (+1.75%   )   PANNERGY  597 (-0.17%   )   RABA  684 (+0.88%   )   RICHTER  36650 (+0.14%   )   SYNERGON  0 (0.00%   )   TVK  1990 (-0.50%   )   ZWACK  0 (0.00%   )