2013. 05. 16. 8:16 | forrás: mti

PannErgy: 299 millió forint veszteség



A PannErgy Nyrt. 299 millió forint konszolidált nettó veszteséget könyvelt el az első negyedévben, amely kedvezőtlenebb a tavalyi első három havi 99 millió forint veszteségnél – derül ki a társaság által szerdán a BÉT honlapján közzétett jelentésből.


A konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint a társaság konszolidált árbevétele 196 millió forintot ért el az időszakban, ami 11 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakának értékét. A növekedésnek elsősorban technikai okai vannak, a közvetített energia ugyanis árbevételként és közvetlen költségként is megjelenik. A működési veszteség 122 millió forint, közel kétszerese a bázisidőszakénak.

A pénzügyi műveletek eredménye 150 millió forint veszteség, ami 132 millió forinttal kedvezőtlenebb az egy évvel korábbinál. A pénzügyi eredményre összességében negatívan hatott a forint euróval szembeni gyengülése és a kamatkülönbözet alakulása, továbbá a Synergon részvények árfolyamának 38 forintos csökkenése (ennyi a 2012-es év végi záróárfolyam és a részvényértékesítési tranzakció különbsége).

A társaság az első negyedévben a jelentés szerint teljes kapacitásával a Miskolci Geotermikus Projekt lezárására koncentrált, amelyet május 7-én átadtak, s ezzel megkezdődött a geotermikus energia miskolci távhőrendszerbe táplálása. A társaság tevékenységében az utóbbi években a műanyagiparra koncentrálódó vállalati befektetési portfólió helyett az új stratégiának megfelelően – az ingatlanbefektetések mellett – a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos beruházási és üzemeltetési tevékenység vált elsődlegessé.

A PannErgy Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde “A” kategóriájában jegyzik, a papír a szerdai kereskedést 340 forintos árfolyamon zárta. A részvények árfolyama az utóbbi egy évben 282 és 645 forint között mozgott.


eredményPannErgyveszteség



PannErgy: 299 millió forint veszteségVarga: kezdünk rendbe jönni
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország kezd növekedési pályára állni. A nemzetgazdasági miniszter ezt a kormany.hu portálnak nyilatkozta az első negyedéves GDP-adat közzététele után, hozzátéve: azok a stabilizációs lépések, amelyek az elmúlt években történtek, meghozták az eredményüket.


PannErgy: 299 millió forint veszteségTrafikosok lázadoznak!
Trafikosok demonstráltak szerda este Budapesten. A mintegy kétszáz fős, a Facebookon szerveződő csoport tagjai a koncessziós pályázat eredményének megsemmisítését és "tisztességes feltételek mellett" új pályázati eljárás kiírását követelték.


Friss kissüllők a Kis-Balatonban
A halgazdálkodási tervnek megfelelően elkezdődött a süllőtelepítés a Kis-Balatonon - közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. az MTI-vel szerdán.


PannErgy: 299 millió forint veszteségKudarcba fulladt a privatizáció
Kudarcba fulladt a román teherszállító állami vasútvállalat, a CFR Marfa 51 százalékos többségi részvénycsomagjának eladása, miután egyetlen jelentkező sem teljesítette a feltételeket.


Rengeteg behajthatatlan pénz
Európában minden korábbinál magasabbra, 350 milliárd euróra emelkedett tavaly a behajthatatlan követelésekből eredő veszteség; Magyarországon is romlott a helyzet az Intrum Justitia követeléskezelő cég felmérése szerint.


BUMIX   997.02  (-1.18%    )   BUX   18915.32  (-0.84%    )   ANY   468  (-0.43%    )   APPENINN   226  (-4.24%    )   BIOMEDICAL   45  (+12.50%    )   E-STAR   151  (-10.65%    )   EGIS   19455  (-1.69%    )   ELMU   12475  (-0.56%    )   EMASZ   10100  (+0.50%    )   FHB   390  (-1.52%    )   FUSO   24  (-4.00%    )   KREDITJOG   39  (+2.63%    )   MOL   16500  (-0.30%    )   MTELEKOM   357  (-1.38%    )   NORDTELEKOM   25  (+19.05%    )   OTP   5014  (-1.20%    )   PANNERGY   330  (-1.79%    )   RABA   889  (-0.89%    )   RICHTER   35100  (-0.57%    )   SYNERGON   373  (+0.27%    )   TVK   1950  (-0.76%    )   ZWACK   12860  (-0.54%    )   

Bejelentkezés

Email:

Jelszó: