2024 április 20

Pár napig tarthat a lendület

Az óév végén nagy nehezen megállapodás született az amerikai demokraták és republikánusok között a költségvetési szakadék (fiscal cliff) kezeléséről. A tőzsdék kövér pluszokkal ünnepelték a 600 milliárdos azonnali megszorítás elmaradásáról kiszivárgott híreket.

Megkönnyebbülést hozott a piacokon a tengerentúli megállapodás híre, amit az is mutat, hogy tépték a befektetők az ázsiai és az európai papírokat – mondta Móró Tamás, a Concorde részvénystratégája, hozzátéve: ennek ellenére is csak pár napos fellendülést remélhetünk, mert így is komoly megszorításra kerül sor, ami nagyjából az eredeti összeg egyharmadát jelenti. Emiatt a Q1-ben és a Q2-ben is gyatra lehet a GDP növekedése. És arról sem szabad elfeledkezni, hogy körülbelül két hónap alatt az adósságplafon (16,4 billió dollár) emeléséről is meg kell állapodni a képviselőházban. Márpedig könnyen elképzelhető, hogy a republikánusok revánsot vesznek, s kiadáscsökkentést kérnek a szavazatukért cserébe. Mindezek fényében a romló növekedési kilátások korrekciót hozhatnak.

Az is feltűnő volt, hogy az európai felhúzás alig érintette a pesti parkettet. Ennek kapcsán Móró Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy a viszonylag gyenge forint is riasztja a befektetőket, miközben a gazdaságpolitikai aggodalmak sem enyhültek, ráadásul az MSCI feltörekvő piaci indexben is felére csökkent az elmúlt években a magyar piac súlya. Észre kell venni, hogy a lengyel piac súlya már nyolcszorosa a magyarnak, annak ellenére is, hogy a GDP arány csupán háromszoros. Emiatt a magyar piacon már nem jellemző a külföldiek részéről az aktív portfólió kezelés.