13200-nál próbál megkapaszkodni a DAX - technikai elemzés

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Első lehetséges támaszánál torpant meg a háromszög tetejétől látott visszafordulás után a német index. Ha sikerül itt bázist építeni, akkor akár újra ellenállásai felé fordulhat.

1 órás

Megérkezett a 13200-as zóna tesztelése, ez elvárható volt a táguló háromszög tetejétől látott lefordulást követően. 13150-nél láthattunk a tegnap kereskedés végén kisebb felfelé fordulást, amivel összejött a 13200 fölé zárás, egyelőre tehát nem esett el az első érdemi támasz a visszahúzás folytán. Péntek délelőtt mérsékelt gyengülést mutat az index, így kerülhet további nyomás a 13150-13200-as zónára. Elesése esetén számíthatunk további érdemi gyengülésre 13000 alá is, amivel tovább tölthető az alakzat. Azonban, ha bázist tud építeni a mai nap folyamán itt az árfolyam, akkor felfelé fordulva ismét neki lehet menni a háromszög felső szárának 13450-nél.

Támasz: 13150-13200

Ellenállás: 13450-13500

Napi

A szerdaihoz képest mérsékelt gyengülést hozott a csütörtöki kereskedés, kitart 13200 fölött a német index. Az 50 napos mozgóátlag 13140-nél szintén támasz, ennek a párosnak a letörésével számíthatunk csak a lejtmenet folytatására. Komolyabb negatív jelzéseket egyelőre nem adtak az indikátorok, egyelőre megvan a potenciál arra, hogy meg tudja vetni a lábát ezen a szinten az index. Egy innen érkező felfelé fordulással elvárható lenne a 13500-as ellenállási zóna elérése. Ha ez a forgatókönyv nem valósul meg, és tovább haladunk a háromszög alja felé, akkor 12900 környékén már érdemes figyelni a fordulós jelzések megjelenésének lehetőségére, az alakzat aljánál és az itt található 200 napos mozgóátlagnál pedig még inkább, itt jó valószínűséggel jelenhet meg vételi erő.

Támasz: 13140-13200

Ellenállás: 13450-13500

Technikai elemzések

Szerdán is el tudta kerülni a letörést az 50 napos mozgóátlagtól a német index.

300 pont feletti emelkedés a DOW 30 indexben. Ismét történelmet írtunk, mint...

Nem indult meg érdemi lejtmenet az elmúlt napok gyengélkedése során sem a...

Az elmúlt időszak sávját letörve gyengülhetne a gyógyszergyártó árfolyama...

Rövidtávú emelkedő ékjét letörve húzódhatna vissza a 11000 forintos...

A 460-tól látott elemelkedés után 470 forintnál keresi az irányt a távközlési...

Egyre szűkül az olajvállalat számára rendelkezésre álló tér hosszú távú és...

OpcioGuru

Manapság egyre többet hallani a mesterséges intelligencia térhódításáról. Ami...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Ezt olvasta már?

Dél-afrikai botrányon buknak az amerikai bankok? »

ALTEO 720 (2,86 ) ALTERA 555 (2,78 ) ANY 1385 (1,09 ) APPENINN 699 (4,33 ) BIF 1560 (-0,64 ) CIGPANNONIA 480 (2,13 ) CSEPEL 938 (-6,20 ) EHEP 1050 (14,75 ) ELMU 26200 (0,77 ) ENEFI 222 (3,74 ) ESTMEDIA 60 (11,11 ) FHB 743 (-0,27 ) FORRAS/OE 1350 (17,39 ) FORRAS/T 1390 (8,59 ) FUTURAQUA 67 (4,06 ) GSPARK 3600 (1,41 ) KONZUM 3200 (1,59 ) KULCSSOFT 920 (1,10 ) MASTERPLAST 605 (2,54 ) MOL 3034 (0,60 ) MTELEKOM 471 (0,11 ) NORDTELEKOM 49 (4,47 ) NUTEX 57 (-1,72 ) OPUS 646 (6,25 ) OTP 10910 (-0,27 ) OTT1 276 (7,81 ) PANNERGY 752 (-1,83 ) PLOTINUS 6500 (-2,26 ) RABA 1270 (0,40 ) RICHTER 6690 (0,22 ) SET Group 218 (9,82 ) WABERERS 4970 (2,47 ) ZWACK 17200 (0,88 )