Bejött a JP Morgan Chase-nek a negyedév

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Emelkedő bevételek mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a JP Morgan Chase a második negyedévben, miután a hitelezés bővülése és a kamatok emelkedése ellensúlyozni tudta a kötvénykereskedelem gyenge teljesítményét.

A vártnál nagyobb a bevétel

A legnagyobb amerikai bankcsoport negyedéves bevétele 26 milliárd 405 millió dollárt tett ki, 819 millió dollárral haladta meg az első negyedévit, és több mint 1,19 milliárd dollárral volt több a tavaly április-júniusban elért 25,2 milliárd dollárnál.

Az adózott eredmény 7 milliárd 29 millió dollárt, részvényenként 1 dollár 82 centet tett ki, szemben az egy évvel korábbi 6 milliárd 200 millió dollárral, egy részvényre vetítve 1 dollár 55 centtel. A teljes profit közel 13 százalékkal, az egy részvényre jutó nyereség pedig 17 százalékkal emelkedett éves összevetésben.

Rosszabbra számítottak

Elemzők rosszabb eredményre, 24,96 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 1 dollár 58 centes nyereségre számítottak. A tőkearányos megtérülés 12 százalékra emelkedett az első negyedéves 11, illetve az egy évvel korábbi 10 százalékról.

A JP Morgan Chase árfolyama a tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben előbb emelkedett a gyorsjelentés hatására, majd mínuszba fordult át, és két órával a nyitás előtt 0,46 százalékos mínuszban, 92,80 dolláron forgott New Yorkban.

Csütörtökön 0,64 százalékos pluszban, 93,10 dolláron zárt az árfolyam, ami közel 33 százalékkal magasabb a tavaly novemberi amerikai elnökválasztás másnapján elért 70,03 dolláros záróárnál. A nagy amerikai bankok közül elsőként a JP Morgan Chase tette közzé gyorsjelentését az első negyedévről. A Wells Fargo és a Citigroup ugyancsak pénteken hozza nyilvánosságra gyorsjelentését.

Hirdetés
Forex mazsoláknak

Az éles számlának való nagy bemutatkozásom után már másnap úgy döntöttem...

Technikai elemzések

Már a WTI olajfajta is csak 1,5 dolláron belül van attól, hogy elérje a 60...

Pihenőt tartott az elmúlt napok emelkedését követően a hazai index.

Csütörtökön sem tudott elemelkedni lélektani támaszának közeléből a...

50 napos mozgóátlaga és a korábban letört emelkedő trendvonal jelent...

Tartani tudta magát támasza fölött a távközlési vállalat árfolyama.

Ellenállása közeléből fordult vissza csütörtökön az olajvállalat árfolyama.

Hirdetés
OpcioGuru

János 2015 nyarán járt nálam oktatáson és év végén kezdett élesben opciókkal...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Meddig költekezhet még a Tesla? »

ALTEO 5378 (1,47 ) ALTERA 3674 (-4,92 ) ANY 1352 (0,82 ) APPENINN 775 (2,11 ) BIF 1808 (0,17 ) CIGPANNONIA 306 (0,99 ) CSEPEL 1018 (-0,10 ) EMASZ 22575 (-0,11 ) ENEFI 237 (-1,25 ) ESTMEDIA 70 (1,45 ) FHB 654 (5,31 ) FORRAS/OE 1065 (4,93 ) FUTURAQUA 54 (8,00 ) GSPARK 3610 (-0,28 ) KONZUM 3020 (-0,30 ) KULCSSOFT 880 (2,33 ) MASTERPLAST 596 (0,51 ) MOL 3189 (-1,48 ) MTELEKOM 468 (-0,85 ) OPUS 717 (4,37 ) OTP 10380 (0,29 ) OTT1 298 (5,67 ) PANNERGY 555 (1,46 ) RABA 1265 (-0,24 ) RICHTER 6919 (-1,44 ) SET Group 106 (15,22 ) WABERERS 4610 (-1,28 ) ZWACK 16730 (-0,39 )