Történelmi csúcs a BÉT-en

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók pénteken. A BUX index történelmi csúcson zárt.

Pluszok Európában

A londoni FTSE-100 0,46 százalék, a frankfurti DAX-30 0,35 százalék, a párizsi CAC-40 pedig 0,51 százalék emelkedéssel fejezte be a napot.

Pénteken az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,72 százalékkal emelkedett. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,51 százalékkal erősödött.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 17.30-kor 1,10 dollár (2,11 százalék) emelkedéssel 53,61 dolláron állt.

Ugyanekkor New Yorkban az irányadó tőzsdemutatók közül a DJIA 0,57 százalék, a Nasdaq 0,64 százalék, az S&P 500 index pedig 0,69 százalék pluszban állt.

Történelmi csúcs Budapesten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 306,95 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 34 835,80 ponton zárt pénteken, ami történelmi csúcsnak számít. A BUMIX 2073,27 ponton zárt pénteken, ez 7,57 pontos, 0,36 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője a blue chipek teljesítményét emelte ki, közülük az OTP árfolyamára például kedvezően hatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát hitelről szóló bejelentése, miszerint a korábban várt 2,5 százalék helyett 3,5 százalék lehet a hitelek felára.

A Richter-papírok árfolyamát pedig felfelé húzta a skizofrén felnőtt betegek kezelését célzó cariprazine-ra kiadott pozitív vélemény az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) részéről - részletezte az elemző.

Így zártak a főbb részvények

A Mol 145 forinttal, 0,65 százalékkal 22 330 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 155 forinttal, 1,77 százalékkal 8905 forintra erősödött, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,20 százalékkal 464 forintra nőtt, forgalma 631,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 103 forinttal, 1,48 százalékkal 7083 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el. 

Hirdetés
Forex mazsoláknak

Rövid poszt következik. Szembe kell néznem ugyanis néhány dolgokkal.

Téli kikapcsolódás az Alpokban

Az ausztriai téli üdülés az életöröm igazán különleges formája, amely során...

Technikai elemzések

Első érdemi támasza már mankót tudott jelenteni a német index számára.

Itt kérem minden volt tegnap. Nagy esés, visszaemelékedés, majd...

Mindenkori csúcsa alatt zajlik a hazai index aktuális korrekciója.

Újra fej-vállak alakzatának letörésével fenyeget a gyógyszergyártó árfolyama.

10600 forintos támaszára telepedett vissza a bankpapír csütörtökön.

Támaszszinthez érkezett a távközlési vállalat árfolyama.

Rövid pihenő után pattant fel közeli támaszától az olajvállalat árfolyama.

Hirdetés
OpcioGuru

Mostanság óriási hype övezi a kriptovaluta piacokat. Szinte naponta...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Esett a héten a BÉT forgalma »