Elgyengült Európa, de Budapest tartja magát

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Veszteségben nyitottak a vezető európai értéktőzsdék szerdán. A BUX a keddi záró értékéhez képest 0,03 százalékkal erősödött.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,31 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,24 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,01 százalékkal gyengült a nyitásban. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,07 százalékkal csökkent a kereskedés indításakor.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig 12,26 pontos emelkedéssel, 38 089,14 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest tehát 0,03 százalékkal erősödött.

Eltérő szakértői várakozások

Kissé eltérően látják a szerdai kereskedés irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a piaci szakértők.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint továbbra is pozitívnak mondható a nemzetközi befektetői hangulat, így folytatódhat az emelkedés, melyet kisebb-nagyobb negatív korrekciók szakíthatnak meg.

A vezető részvények közül továbbra is pozitív a képe a Richternek, a Mol-nak. Az OTP és a Magyar Telekom esetében az elemző mérsékelten optimista rövid távon. Szerdán délelőtt 11 órakor az eurózóna ipari termelési adataira figyelnek a befektetők, ez újabb fontos jelzést adhat a gazdaság állapotáról - mondta az elemző.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: inkább iránykeresés lehet jellemző, illetve stagnálás az elmúlt napok emelkedését követően.

Mi a helyzet Ázsiában?

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben túlnyomórészt enyhén emelkedtek az irányadó tőzsdemutatók, és továbbra is a tízéves csúcsok közelében mozogtak az árfolyamok.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) a keddi záróértéke, 539,45 pont körül mozgott, de napi maximumán 2007 októbere óta nem látott csúcson, 539,47 ponton is járt.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,44 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,03 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést, míg a dél-koreai Kospi 0,09 százalékos nyereségben, a vezető sanghaji index 0,11 százalékos pluszban, a hongkongi Hang Seng viszont 0,32 százalékos mínuszban állt a záráshoz közeledve.

Esett az olaj ára

Az eurót 1,1972 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,05 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken.

Az észak-tengeri Brent novemberi szállításra hordónként (159 liter) 54,11 dollárba került, 16 centes, 0,29 százalékos mínuszban forgott az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára októberi szállításra hordónként 9 centtel, 0,19 százalékkal, 48,14 dollárra esett.

Ez volt kedden

Kedden London kivételével emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,17 százalékkal, 7400,69 pontra esett, míg a frankfurti DAX-index 0,40 százalékkal, 12 524,77 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,62 százalékkal, 5209,01 pontra nőtt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,52 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,54 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,49 százalékkal emelkedett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 181,03 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 38 076,88 ponton fejezte be a keddi kereskedést. A részvénypiac forgalma 6 milliárd forint volt.

A Mol 80 forinttal, 0,34 százalékkal 23 900 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,73 százalékkal 10 390 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 478 forintra csökkent, forgalma 506,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,52 százalékkal 6740 forintra emelkedett, forgalmuk 875,3 millió forintot ért el.

Tovább menetel Európa
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék kedden. A befektetők fellélegeztek, mivel az Egyesült Államokban tomboló Irma hurrikán veszített erejéből, így enyhültek az esetleges károk nagysága miatti aggodalmak. Kissé csökkent a Koreai-félsziget körüli geopolitikai feszültség is.

Hirdetés
Forex mazsoláknak

Az éles számlának való nagy bemutatkozásom után már másnap úgy döntöttem...

Technikai elemzések

Már a WTI olajfajta is csak 1,5 dolláron belül van attól, hogy elérje a 60...

Pihenőt tartott az elmúlt napok emelkedését követően a hazai index.

Csütörtökön sem tudott elemelkedni lélektani támaszának közeléből a...

50 napos mozgóátlaga és a korábban letört emelkedő trendvonal jelent...

Tartani tudta magát támasza fölött a távközlési vállalat árfolyama.

Ellenállása közeléből fordult vissza csütörtökön az olajvállalat árfolyama.

Hirdetés
OpcioGuru

János 2015 nyarán járt nálam oktatáson és év végén kezdett élesben opciókkal...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Lanyha forgalom volt a BÉT-en »