Komoly tényezővé vált Szerbiában az OTP

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

A National Bank of Greece megállapodást írt alá az OTP banka Srbija-val a Vojvodjanska banka-ban meglévő 100 százalékos tulajdonrészének eladásáról. A tranzakció magában foglalja a National Bank of Greece egyéb szerbiai érdekeltségeit is. A tranzakció eredményeként az OTP Bank Srbija a 7. legnagyobb szereplővé válik az országban.

Folyamatos fejlődés

„Az OTP banka Srbija az elmúlt években folyamatosan fejlődött, és várakozásaink szerint e pozitív tendencia továbbra is fennmarad, amelyhez a mostani akvizíció eredményesen járul hozzá” – mondta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. 

„Stratégiai célunk, hogy növeljük piaci részesedésünket azokban az országokban, ahol jelen vagyunk. Az elmúlt hónapokban Horvátországot és Romániát követően ez a harmadik bankvásárlás, amelyet végrehajtottunk. Ugyanakkor továbbra is vizsgáljuk az akvizíciós lehetőségeket, elkötelezettek vagyunk régiós jelenlétünk erősítése iránt. A tranzakció pénzügyi zárására, a szükséges hatósági engedélyek kiadását követően, várhatóan 2017 végén kerülhet sor.” – tette hozzá Wolf László.

„A mostani akvizíció tovább erősíti az OTP Bank szerbiai jelenlétét, illetve hozzásegíti a bankot a hosszú távú jövedelmező működéshez” –mondta Predrag Mihajlovic, az OTP banka Srbija vezérigazgatója. 

„Reményeink szerint a Vojvodjanska banka több mint 1 millió lakossági ügyfele elégedett lesz az OTP Csoport színvonalas termékeivel és szolgáltatásaival” – tette hozzá a vezérigazgató.

A kilencedik legnagyobb bank

A Vojvodjanska banka 2016. év végi mérlegfőösszege alapján közel 4,2 százalékos piaci részesedésével Szerbia 9. legnagyobb bankja, jelentős lakossági ügyfélbázissal, de univerzális bankként a vállalati szegmensben is aktív.

2016. végén a Vojvodjanska banka és a tranzakció tárgyát képező egyéb szerb eszközök mérlegfőösszege, konszolidált szinten, 1.173 millió euró, bruttó hitelállománya 810 millió euró volt. A tranzakció tárgyát képező eszközök sajáttőke-arányos nyeresége (ROE) az utóbbi két évben 1,9 százalék és 2,3 százalék volt. A Vojvodjanska banka jelenleg 1.405 munkavállalót foglalkoztat, 105 fiókot és 138 ATM-et működtet.

Három pillér

A tranzakcióval összefüggésben a Vojvodjanska banka ügyfeleinek nincs teendője. A tranzakció pénzügyi zárására 2017 végén kerülhet sor. Az OTP banka Srbija és a Vojvodjanska banka mindent elkövet a zökkenőmentes integráció érdekében.

Az OTP banka Srbija, az OTP Bank leányvállalata, egyben a legnagyobb közép és kelet-európai bankcsoport tagja teljeskörű kereskedelmi banki szolgáltatást nyújt Szerbia egész területén, kiemelt szegmensként kezelve a lakossági ügyfeleket.

A bank szolgáltatásainak és termékeinek minősége, valamint az eddig elért eredményei és jövőbeni sikerei három pilléren nyugszanak: képzett és tapasztalt munkavállalók, a helyi és regionális piacok és ügyféligények ismerete, valamint a szolgáltatások folyamatos fejlesztése.

Hirdetés
Technikai elemzések

Elég ijesztőt esett tegnap az amerikai DOW 30 index, aminek 254 pontot...

Korábban letört trendvonala tartotta vissza az emelkedéstől a hazai indexet.

A 6000-es szint alatt akadt el a gyógyszergyártó árfolyama az elmúlt napokban.

Mindenkori csúcsa közeléből fordult lefelé a bankpapír.

Nem tudta legyűrni kedden sem 200 napos mozgóátlagát a távközlési vállalat...

Korábban letört támaszaitól fordult vissza az olajvállalat árfolyama.

Hirdetés
OpcioGuru

A tradingben annyi érzelem van jelen napi szinten, ami kevés más szakmában...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nem találja az irányt Európa »

ANY 1390 (0,36 ) APPENINN 693 (-1,00 ) CIGPANNONIA 435 (-2,25 ) GSPARK 3630 (-0,82 ) KONZUM 3100 (-0,80 ) MTELEKOM 468 (-0,11 ) NORDTELEKOM 45 (-1,74 ) OPUS 626 (-0,79 ) OTP 11400 (-0,09 ) OTT1 249 (-0,40 ) SET Group 210 (-3,67 )