Nem jött be a részvényeseknek a Konzum ajánlata

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Nem érkezett elfogadó nyilatkozat a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. és a vele összehangoltan eljáró, a Konzum csoporthoz tartozó társaságok Appeninn-részvényekre tett kötelező nyilvános vételi ajánlatára - tette közzé az Appeninn Nyrt. és a Konzum Nyrt. pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Nem volt elég jó az ajánlat?

A kötelező nyilvános vételi ajánlat elfogadásáról november 3-án 12 óráig lehetett nyilatkozni. Az ajánlattevők 261 forintot kínáltak a 100 forint névértékű részvényekért, amit az ajánlat benyújtását megelőző 180 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagára (260,72 forint) alapján állapítottak meg.

A vételi ajánlatot közösen tette a standard kategóriájában jegyzett Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt., a Konzum Management Kft., a Konzum PE Magántőkealap, valamint a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. - ezeknek az ajánlat megtételekor együttesen 33,646 százalék közvetlen befolyásuk volt az Appeninnben.

Az ajánlattételre azután került sor, hogy a Konzum Nyrt., valamint leányvállalata, a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Konzum PE Magántőkealap augusztus 24-én tőzsdén kívüli ügylet keretében megállapodást kötött az Appeninn 49,02 százalékának megszerzésére, részvényenként 228,90 forintos átlagáron, összesen 4,43 milliárd forintért. Az ügylet teljesüléséhez kötelező vételi ajánlatot kellett tenniük a többi tulajdonosnak.

Nem javasolták az elfogadást

Az Appeninn igazgatótanácsa nem javasolta a részvényeseknek, hogy elfogadják a nyilvános vételi ajánlatot. Az indoklás szerint a társaság érdeke, hogy a közkézen maradó részvények minél nagyobb számban megmaradjanak, ezáltal biztosított legyen a széles körű részvényesi ellenőrzés, a társaság folyamatos tőzsdei jelenléte és a működés nyilvánossága. Az igazgatótanácsi határozat elfogadásának időpontjában a részvények tőzsdei árfolyama 330 forint volt.

Prémium kategória

Az Appeninn-részvényekkel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A pénteki kereskedést közel 2,5 milliárd forintos forgalom mellett 14,9 százalékos emelkedéssel, 887 forinton, eddigi legmagasabb árfolyamukon zárták, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyam 207 forint volt.

A 25 forint névértékű Konzum-részvények 2644 forintot értek pénteken záráskor, árfolyamuk 0,41 százalékkal csökkent az előző naphoz képest, éves maximumuk 3178 forint, éves minimumuk 47 forint volt.

Zöld utat kapott a Konzum
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) október 2-án jóváhagyta a Konzum Nyrt. és a vele összehangoltan eljáró, a Konzum csoporthoz tartozó társaságok kötelező nyilvános vételi ajánlatát az Appeninn-részvényekre - tette közzé az Appeninn Nyrt. és a Konzum Nyrt. kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Hirdetés
Forex mazsoláknak

Az éles számlának való nagy bemutatkozásom után már másnap úgy döntöttem...

Technikai elemzések

Az elmúlt egy hónapban kialakított fej-vállak alakzat letörésével folytatódna...

Esés jellemzi az elmúlt napokban az összes meghatározó piacunkat. Kulcs...

Újabb napot sikerült emelkedéssel töltenie a hazai indexnek, miután sikeresen...

Pénteken is megjelentek az eladók a 7000 forintos érték fölött.

10000 forintnál talált kapaszkodót az elmúlt két kereskedési napban a bankpapír.

Nem tud elszakadni a 470 forintos zónától a távközlési vállalat árfolyama.

Korrekciója után kapott erőre ismét az olajvállalat árfolyama.

Hirdetés
OpcioGuru

22 évesen azon gondolkodtam, hogy milyen állást vállaljak, hol töltsek el...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Új rekordon a bitcoin árfolyama »

ALTEO 5050 (1,00 ) ALTERA 3106 (-2,91 ) ANY 1345 (0,15 ) APPENINN 816 (-1,69 ) BIF 1870 (11,98 ) CIGPANNONIA 315 (5,35 ) CSEPEL 1024 (-0,39 ) Duna House A 3699 (2,13 ) EHEP 927 (19,92 ) ELMU 25250 (1,00 ) EMASZ 22640 (0,62 ) ENEFI 245 (0,82 ) ESTMEDIA 67 (1,52 ) FHB 620 (4,73 ) FORRAS/OE 1023 (2,71 ) FUTURAQUA 53 (-1,85 ) GSPARK 3690 (-0,27 ) KONZUM 3127 (0,90 ) KPACK 8880 (14,18 ) MASTERPLAST 599 (-0,17 ) MOL 3210 (0,34 ) MTELEKOM 469 (-0,21 ) NORDTELEKOM 22 (4,76 ) NUTEX 74 (-1,33 ) OPUS 681 (4,45 ) ORMESTER 1250 (4,17 ) OTP 9980 (-0,40 ) OTT1 232 (5,94 ) PANNERGY 547 (1,11 ) RABA 1261 (-1,41 ) RICHTER 6990 (0,65 ) SET Group 65 (4,84 ) WABERERS 4775 (-0,73 ) ZWACK 16790 (-0,06 )