Újabb Richter-rallyra számítanak

| forrás:
TF-információ
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Erős eredményeket tett közzé a Richter, különösen az üzemi eredményt és az adózott eredményt tekintve.

A videó kattintásra indul.

Emelkedő eredmény

A csütörtökön közzétett gyorsjelentés alapján a Richter az év első kilenc hónapjában 334,15 milliárd forint (1,083 milliárd euró) árbevételt ért el, 17,7 százalékkal (euróban 19,1 százalékkal) többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredmény 4,9 százalékkal, 44,6 milliárd forintra nőtt. Az egy részvényre jutó kilenc havi eredmény 240 forint, szemben az előző év azonos időszaki 229 forinttal.

A cég vezetője szerint a növekedés megfelel a várakozásoknak. Kiemelte, hogy a kelet-európai régió országai közül csak Romániából várnak jelentősebb árbevételt idén - bár Kelet-Európa részesedése nem abszolút értékben, hanem arányaiban csökken -, a menedzsment számításai szerint a forgalom elsősorban Nyugat-Európa országaiban, az Egyesült Államokban és Oroszországban lehet jelentős, az első kilenc havi növekedés túlnyomó részét is ezek a piacok hozták.

Ezek a fő várakozások

A vezérigazgató szerint az árbevétel az EU nyugati országaiban 10-15 százalékkal emelkedhet idén, Kínában és a viszonylag kis piacot jelentő Ukrajnában 10 százalék körüli, Latin-Amerika országaiban pedig 5 százalék körüli lehet a növekedés. Más államokban - így többek között Lengyelországban - 0 és 5 százalék közötti bővülésre számítanak.

Az idei árbevétel Oroszországban elérheti a 20 milliárd rubelt, az Egyesült Államokban a jogdíjbevételektől független bevétel a tavalyihoz hasonló lehet - mondta Orbán Gábor, aki a belföldi értékesítésben stagnáló árbevételre és legfeljebb kisebb kockázatokra számít.

A kiemelkedő oroszországi árbevételt a javuló termékösszetétellel, a magas hozzáadott értékű nőgyógyászati termékek forgalmazásával magyarázta, a növekedési kilátásokat pedig azzal indokolta, hogy a nyugat-európai piaccal ellentétben az orosz - ahol a Richter vezető szerepet tölt be a nőgyógyászatban - még nőni fog a fogamzásgátlók forgalmában.

Elmondta, hogy a gyógyszergyártásnál lényegesen kisebb profitot hozó, de a teljes árbevételben egyre nagyobb szerepet játszó nagykereskedelem növekedési üteme is fennmarad. Orbán Gábor hangsúlyozta, hogy a számos tényező bizonytalansága miatt 2018-ra nem kívánnak nyilvános becslést közölni.

Marad a modell

A tulajdonosi szerkezet nem változott jelentősen, a jelenlegi irányítási modellt a Richter hosszú távon szeretné fönntartani, a cég irányításának kulcsfontosságú területeit - többek között a kereskedelmet, fejlesztést, a kormányzati és társadalmi kapcsolatokat - a korábbi elnök-vezérigazgató, Bogsch Erik továbbra is személyesen felügyeli.

Osztalék és akvizíciók

Orbán Gábor a TőzsdeFórum kérdésére válaszolva elmondta, hogy fenntartják a közelmúltban meghirdetett osztalékpolitikát, ha azt az eredmények is indokolják.

A cég akvizíciós terveivel kapcsolatban elmondta, hogy mindig keresik az újabb lehetőségeket és licenceket, amelyek a társaság fenntartható növekedéséhez hozzájárulhatnak. A fókuszban továbbra is az olyan termékek állnak, amelyek a nőgyógyászati portfoliót erősíthetik.

Hirdetés
Technikai elemzések

Szerdán is el tudta kerülni a letörést az 50 napos mozgóátlagtól a német index.

300 pont feletti emelkedés a DOW 30 indexben. Ismét történelmet írtunk, mint...

Nem indult meg érdemi lejtmenet az elmúlt napok gyengélkedése során sem a...

Az elmúlt időszak sávját letörve gyengülhetne a gyógyszergyártó árfolyama...

Rövidtávú emelkedő ékjét letörve húzódhatna vissza a 11000 forintos...

A 460-tól látott elemelkedés után 470 forintnál keresi az irányt a távközlési...

Egyre szűkül az olajvállalat számára rendelkezésre álló tér hosszú távú és...

Hirdetés
OpcioGuru

Manapság egyre többet hallani a mesterséges intelligencia térhódításáról. Ami...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Dél-afrikai botrányon buknak az amerikai bankok? »

ALTERA 550 (1,85 ) ANY 1390 (1,46 ) APPENINN 694 (3,58 ) BIF 1580 (0,64 ) CIGPANNONIA 483 (2,66 ) CSEPEL 968 (-3,20 ) EHEP 1050 (14,75 ) ELMU 26400 (1,54 ) EMASZ 24000 (-0,83 ) ENEFI 220 (2,80 ) ESTMEDIA 56 (3,70 ) FHB 743 (-0,27 ) FORRAS/OE 1350 (17,39 ) FORRAS/T 1350 (5,47 ) FUTURAQUA 65 (1,56 ) GSPARK 3610 (1,69 ) KONZUM 3215 (2,06 ) KULCSSOFT 920 (1,10 ) MASTERPLAST 600 (1,69 ) MOL 3030 (0,46 ) MTELEKOM 472 (0,32 ) NORDTELEKOM 49 (4,26 ) NUTEX 56 (-2,76 ) OPUS 650 (6,91 ) OTT1 275 (7,42 ) PANNERGY 758 (-1,04 ) RABA 1275 (0,79 ) RICHTER 6690 (0,22 ) SET Group 205 (3,27 ) WABERERS 4860 (0,21 ) ZWACK 17150 (0,59 )