Visszatesztelte a mínuszokat az MTelekom - technikai elemzés

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Támaszzónáját közelítette meg napon belül a távközlési vállalat árfolyama. Innen felpattanva zárt emelkedéssel a nap végére a papír.

15 perces

1 forintra közelítette meg a 480 forintos értéket az MTelekom árfolyama, ami a korábban megfogalmazott támaszzóna teteje. Érintésre nem került a támasz, 481-től már sikeresen fordult az árfolyam, majd a nap végi átsúlyozásból kifejezetten jól jött ki, és egészen 494-ig ugrott. Ez összességében pozitív zárás jelent, a kérdés a hét elején az lehet, hogy kitart-e a felpattanás után a lendület, és sikerült-e a 497-503-as zónába visszatérni. Az 500-as lélektani szint körül húzódó sáv jelenleg ellenállást jelent.

Támasz: 480

Ellenállás: 497-503

Napi

Jelentős napon belüli mínuszok után erőre kapott a távközlési vállalat árfolyama, a nap végére pedig a magasban zárt 494 forinton. A kialakult masszív kalapács gyertyát sem érdemes félvállról venni, ez akár fölfelé is mutathat az elkövetkező napokban, ha ma kapunk rá megerősítést. Az 500 fölé érkezés lenne az első fontosabb lépcső, de ezután is találunk jelentős akadályokat a papír útjában. Ilyen az 50 napos mozgóátlag vagy az 513-nál található rés. Masszív támaszt a 475-480-as szint jelent.

Támasz: 475-480

Ellenállás: 500

Heti

480-at közelítette a héten az MTelekom árfolyama, azonban a hetes grafikonon is látható hosszú alsó kanóc legalább némi reményt ad arra, hogy magához térhet a papír. Ehhez azonban elenegedhetetlen lenne az 500 forint lélektani szint átlépése. Egyelőre még azért többségben vannak a negatív jelzések, az indikátorok is lefleé mutatnak. Ha tehát megerősítés jön az elmúlt hét végén látott felfelé pattanásra, akkor pozitív irányba indulhatunk el, máskülönben a Bollinger további szűkülésével készülhet egy jelentősebb elmozdulásra az árfolyam.

Támasz: 475-480

Ellenállás: 500

Forex mazsoláknak

Rövid poszt következik. Szembe kell néznem ugyanis néhány dolgokkal.

Téli kikapcsolódás az Alpokban

Az ausztriai téli üdülés az életöröm igazán különleges formája, amely során...

Technikai elemzések

Első érdemi támasza már mankót tudott jelenteni a német index számára.

Itt kérem minden volt tegnap. Nagy esés, visszaemelékedés, majd...

Mindenkori csúcsa alatt zajlik a hazai index aktuális korrekciója.

Újra fej-vállak alakzatának letörésével fenyeget a gyógyszergyártó árfolyama.

10600 forintos támaszára telepedett vissza a bankpapír csütörtökön.

Támaszszinthez érkezett a távközlési vállalat árfolyama.

Rövid pihenő után pattant fel közeli támaszától az olajvállalat árfolyama.

OpcioGuru

Mostanság óriási hype övezi a kriptovaluta piacokat. Szinte naponta...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Ezt olvasta már?

Ez most a kakaó hete »