2024 április 20

A Mol húzta le a tőzsdét

A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP-részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mol le, OTP fel

A Mol 150 forinttal, 1,30 százalékkal 11 400 forintra csökkent, 409,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 24 forinttal, 0,57 százalékkal 4210 forintra erősödött, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 374 forintot ért, forgalma 682,2 millió forint volt.

A Richter-papírok változatlanul 3930 forintot értek, a részvények forgalma 517,7 millió forint lett.

A BUMIX 1489,27 ponton zárt szerdán, ez 9,28 pontos, 0,62 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője kiemelte: a Mol-részvények ára több mint egy százalékot esett, ez húzta le a tőzsdét. A BUX pozitív tartományban indította a napot, majd 11 óra körül kezdett „lefelé csorogni”. A második negyedéves amerikai GDP-adat a várakozásoknál jobb lett, erre megrángatták a piacokat, így a magyart is egy kicsit – fogalmazott. Miró József szerint ennek oka, hogy ha jó a gazdaság teljesítménye, akkor a befektetők félelme szerint hamarabb jöhet a kamatemelés, és „vége az olcsó pénznek”. Az OTP közel fél százalékkal erősödött, a Richter és a Magyar Telekom stagnált – tette hozzá.

Sándor Dávid, a KBC Equitas senior elemzője ugyancsak kiemelte, hogy a hazai részvények közül a Mol 1,30 százalékos eséssel a legrosszabb teljesítményt nyújtotta. Hozzátette: a Mol napok óta tartó rossz teljesítményén az is látszik, hogy a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások rosszul mennek. Ráadásul az orosz-ukrán helyzet, illetve az Oroszországgal szembeni szankciók sem kedveznek a Molnak, a válaszreakciók kérdésesek – hívta fel a figyelmet.

Sándor Dávid szerint az OTP annak ellenére jól teljesített, tartotta magát, hogy az orosz gazdaság lassulása a bank helyi működését is érinti. Megjegyezte: az egyetlen részvény, amely független az orosz-ukrán helyzettől, a Magyar Telekom, de az elmúlt napok jó teljesítménye után kedden stagnált.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]