2024 március 28

A tőzsdén is erősítene a Masterplast

A magyar és kelet-közép-európai piacon tevékenykedő építőipari cég a zord gazdasági körülmények ellenére növelte árbevételét és számottevően javította eredményességét az idén, bár az egy évvel korábban még hangsúlyos piacként megjelölt Ukrajnában és Oroszországban közel sem a várakozások szerint alakult a helyzet. Ezt azonban az exportpiacok, illetve az egyéb meghatározó térségek közül Magyarország és Szerbia ellensúlyozta.

Javult a jövedelmezőség

Javult továbbá a hatékonyság. A cég egyszerűsítette szerkezetét, csökkentette a dolgozói létszámot. Racionalizálták az üzleti folyamatokat (mérsékelték a logisztikai kiadásokat), optimalizálták a termelő egységek kapacitáskihasználását. A termékmixen belül pedig a magasabb profittal értékesíthető cikkek súlyát növelték.

Mindezek eredményeként az árbevétel az esztendő végére várhatóan meghaladja majd a 80 millió eurót, az EBITDA (az amortizáció, adó és kamatfizetés előtti eredmény) 4,8-5 millió euró lehet. Az árbevétel tehát ugyan valamivel elmaradhat az egy évvel korábbi 81,3 millió eurótól, a cég jövedelmezősége ugyanakkor érdemben javul: az EBITDA margin (az árbevételhez viszonyított eredmény) az egy évvel korábbi 3,9 százalékról 6 százalék körüli szintre emelkedhet.

Leírják az ukrán veszteséget

Az adózott eredmény soron ugyanakkor már messze nem ilyen pozitív a kép. Miként arról Tibor Dávid, vezérigazgató a cég eredményeket és terveket ismertető tájékoztatóján beszámolt, a társaságnak az idén erősen át kellett írnia a korábbi orosz-ukrán piacra alapozott stratégiáját. Az ukrajnai (lembergi) gyártóegység beruházását tavaly év végén felfüggesztették, s a közelmúltban döntöttek arról is, hogy legkorábban 2016-ban indulhat újra a projekt. A döntés a mérlegben is megmutatkozik majd a 2,9 millió eurós beruházás 50 százalékát leírják veszteségként: így a korábban jelzett 3,3-3,5 milliós üzemi eredmény 1,8-2 millió között alakulhat.

Tibor Dávid hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ingatlan sértetlen, a gépeket biztonságba helyezték. A cég – az adott körülményekhez alkalmazkodva – továbbra is aktív az ukrán piacon, s a helyzet normalizálódása esetén továbbra is fontos stratégiai térségnek tekintik az országot. Mindezzel együtt ilyen bizonytalan helyzetben gyártást nem folytatnak. A vezérigazgató mindemellett jelezte, hogy ezzel a leírással várhatóan valamennyi a térségben a megváltozott helyzet miatt jelentkező veszteséget elszámolták.

A fókusz a szigetelőrendszereken

A jövő fő irányainak meghatározása bevezetéseként Tibor Dávid jelezte, hogy a cég igazgatóságában tavasszal számottevő változások voltak. A társaság tőzsdére lépését segítő testületbe új tagokat delegáltak Dirk Theuns, Kazár András, illetve Martin Hajdú György személyében, az új stratégia, már közreműködésükkel készül.

Új tőzsdei stratégia – Jöhet az osztalékfizetés

Az üzleti stratégiájával párhuzamosan meghatározták a tőkepiaci jelenlét főbb irányait is. A vállalat középtávú célja, hogy részvényei a tőzsde Prémium kategóriájába kerüljenek. Tibor Dávid, a vállalat elnök-vezérigazgatója ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy megfelelő mértékű nyereség elérése esetén a későbbiekben osztalékfizetést is elképzelhetőnek tart. (A tőzsdei bevezetéskor, illetve azt követően is a cég határozott stratégiája az volt, hogy a megtermelt eredmény visszaforgatják a cégbe biztosítva ezzel a további növekedés.)

Az osztalékfizetés feltétele a társaság eredményességének terveknek megfelelő további javulása. Számszerűen az, hogy az EBITDA margin elérje a 8 százalékot, amelyre a jelenlegi előrejelzések alapján a jövő évben kerülhet sor. Csak abban az esetben fordítja ugyanakkor osztalékfizetésre a cég a profitot, ha nem talál céljainak megfelelő beruházási vagy akvizíciós célpontot. A fókuszban ugyanis továbbra is a növekedés áll.

Mindezek alapján legkorábban a 2015-ös év eredményéből (tehát a 2016-os éves közgyűlést követően) lehet osztalék, ha a tervek szerint elérik a kitűzött jövedelmezőségjavulást.

A 2020-ig terjedő időszakban a fő cél, hogy a cég az egyre jobban szerteágazó vevői igényekhez igazítsa termék- és szolgáltatási portfólióját, és az európai szigetelőanyag-piac meghatározó szolgáltatójává váljon. A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett vállalatcsoport új stratégiája a fókuszt a szigetelőrendszereken belül az üvegszövetre és tetőfóliára helyezi, megtartva ugyanakkor a társaság jelenlegi termékpalettáját is.

Az üvegszövet azért kiemelten fontos a Masterplast számára, mert ennek a piacán rendelkezik a vállalat a legtöbb tapasztalattal, valamint szállítása gazdaságos, így megalapozhatja az exportpiacokon tervezett árbevétel-növekedést. A termék stratégiai kiemelését szolgálja a csoport szabadkai gyáregységében 400 ezer eurós beruházással megvalósuló, évente 8 millió négyzetméter üvegszövet előállítására alkalmas új gyártósor is.

A fő piacokon marad a jelenlét

A Masterplast fő piacai továbbra is Magyarország, Horvátország, Románia, Szerbia és Szlovákia maradnak, melyeken az építőanyag-piac bővülésén túlmutató növekedést tervez. A bolgár, lengyel, macedón, orosz és ukrán piacokon a vállalat tovább kívánja növelni partnerei számát, és a saját márkanevű termékek forgalmazásán kívül erősíteni kívánja jelenlétét más forgalmazók számára gyártott termékek piacán is.

A vállalat a legnagyobb árbevétel-növekedést Nyugat- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, Észak-Amerikában és a Balti országokban várja, elsősorban a stratégiailag kiemelt termékek, így például az üvegszövet körében.