2024 március 29

A tőzsdét is megrázta az új adó

A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Szórták a Magyar Telekomot

A Mol 45 forinttal, 0,38 százalékkal 11 715 forintra csökkent, 254,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 29 forinttal, 0,71 százalékkal 4030 forintra esett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 4,02 százalékkal 334 forintra gyengült, forgalma 1,6 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 47 forinttal, 1,22 százalékkal 3793 forintra csökkent, a részvények forgalma 727,4 millió forintot ért el.

A BUMIX 1458,39 ponton zárt szerdán, ez 2,56 pontos, 0,18 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője elmondta: elsősorban a Magyar Telekom több mint 4 százalékos esése miatt zárt több mint egy százalékos mínuszban a BUX index szerdán. A távközlési cég papírjai azért estek, mert a kedden benyújtott jövő évi adótörvény-javaslat szerint az internetszolgáltatásra is kiterjesztenék a távközlési adót, amelyet eddig a hanghívások, SMS-ek és MMS-ek után fizettek a távközlési szolgáltatók. Az adó mértéke minden megkezdett gigabájt adatforgalom után 150 forint lenne.

A Buda-Cash elemzője kifejtette, hogy a Magyar Telekomban kiemelkedő, 1,5 milliárd forintos forgalom volt szerdán, míg a többi papírt átlagos forgalom mellett adták-vették. Sőre Balázs elmondta, hogy a BUX alulteljesítő volt a nyugat-európai indexekhez képest, és nemcsak a Magyar Telekom, de – bár kisebb mértékben – a többi nagy papír is gyengült.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Richter árfolyama a 3800 forintos támasz szint alá csökkent, így érdemes figyelni az árfolyamára, mert a következő szint, ami „megfoghatja”, 3600 forint.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]