2024 április 19

Az Amazonnál is fontos lett a profit

Az Amazon híres arról, hogy a hosszú távú céljait helyezte mindig előtérbe, azaz a bevételek növekedésére koncentrált, akár nyereségének kárára is. A befektetők elégedetten fogadták, hogy a legfrissebb vállalati negyedéves jelentése szerint az Amazon nagyobb figyelmet fordít nyereségmutatójának javítására.

Kísérletek

Az Amazon továbbra is folytatja a kísérletezést és több új vállalkozásba is belefogott. Manhattanben bevezette az egyórás kiszállítási szolgáltatását, Prime előfizetőinek ingyenes zenehallgatásai lehetőséget biztosít, hangvezérelt digitális asszisztens programot és drónokat fejleszt, valamint már filmgyártással is foglalkozik, mint online tartalomszolgáltató.

A cég részvényárfolyama csütörtök éjszaka a tőzsdén kívüli forgalomban 12,24 százalékkal 349 dollárra nőtt a negyedéves adatai ismertetése után.

A vállalat bevétele 2014. október-decemberében éves szinten 15 százalékkal nőtt, elérte a 29,3 milliárd dollárt, ami viszont elmaradt az elemzők által várt 29,7 milliárd dollártól. A negyedik negyedévben az észak-amerikai piacon 22 százalékos növekedés után 18,7 milliárd dollár árbevétele volt, az Amerikán kívüli piacokon 10,6 milliárd dollár 3,2 százalékos növekedéssel.