2024 március 29

BÉT is megérezte az olajáresést

A részvénypiac forgalma 1,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Minden esett

A Mol ára 80 forinttal, 0,65 százalékkal 12 320 forintra csökkent, 411,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,13 százalékkal 3971 forintra esett, forgalmuk 784,2 millió forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,29 százalékkal 338 forintra gyengült, forgalma 43,4 millió forint volt.

A Richter árfolyama 19 forinttal, 0,50 százalékkal 3801 forintra csökkent, forgalma 419,7 millió forintot ért el.

A BUMIX 1464,05 ponton zárt csütörtökön, ez 2,90 pontos, 0,20 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Móró Tamás, a Concorde vezető elemzője elmondta: a BÉT-en alacsony forgalom mellett kisebb mértékű csökkenés következett be, aminek katalizátora az olaj árának esése volt.

Csütörtökön amerikai kereskedési szünet volt, ilyenkor általában gyenge a forgalom.

Miután az OPEC bejelentette, hogy nem csökkenti a termelést, az olajárak esni kezdtek, mostanra 6 százalékkal csökkentek, aminek következtében az orosz piac is elindult lefelé. Az OTP és a Richter mostanában általában együtt szokott mozogni az orosz részvényindex-szel, a Mol számára pedig a csökkenő olajár enyhén negatív, ennek hatására az olajpapír is mínuszban zárt – fejtette ki a vezető elemző.

A nyugat-európai piacok ellentétesen mozogtak, 0,5-0,7 százalék közötti emelkedéseket lehetett látni a fő piacokon. Az orosz piac 2 százalékkal esett.