2024 április 19

Botrány készül az HSBC-nél?

„Eljárást indítottak azok a vizsgálóbírók a svájci HSBC Private Bank ellen, akik azt vizsgálják, hogy a bank teljesítette-e adóügyi kötelezettségeit azon ügyfeleivel szemben 2006-2007-ben Franciaországban, akiknek itt nyújtott szolgáltatásokat” – olvasható a bank által kiadott közleményben. A svájci intézetet 50 millió eurós kaució megfizetésére kötelezte a francia igazságszolgáltatás.

hsbc gtv„Továbbra is teljes mértékben együttműködünk a francia hatóságokkal” – hangsúlyozta a bank. A kaució befizetése igazságügyi ellenőrzést von maga után – tették hozzá rendőrségi források.

Az ügyet kirobbantó Le Monde című napilap szerint a nyomozóhatóság számításai alapján több mint 180 milliárd eurót rejtettek el 2006-2007-ben a bank számláiról. Az összeg 106 682 fizikai és 20 129 ezer jogi személytől származott. Az HSBC Private Bank 380 milliárd eurónyi részvényt kezel a világban.

A francia hatóságok álláspontja szerint a pénzintézet adócsalásból származó termékeket kezelt, szervezte a pénzügyi folyamatok homályossá tételét, és törvénytelen eredetű pénzek kifehérítését tette lehetővé több ezer, nagyon jelentős összegekkel rendelkező ügyfelének. A bank ehhez rendőrségi források szerint fedőcégeket használt annak érdekében, hogy a gazdagabb ügyfelek eltitkolhassák a hatóságok elől a vagyonukat.

A hét elején hasonló okok miatt Belgiumban is eljárás indult az HSBC svájci leányvállalata ellen. A brüsszeli ügyészség szerint több mint ezer belga adófizető lehet érintett több milliárd dolláros összegben, amelyet 2003-tól napjainkig kezelt vagy helyezett adóparadicsomokba a bank.