2024 március 29

Csökkent tavaly az irodai papírfelhasználás

A fejlett országokban az irodai papírfelhasználás 5,0 százalékkal csökkent 2011-ben, a fejlődő világban viszont 7,5 százalékkal emelkedett.

Az Európát, Közel-Keletet és Afrikát (EMEA) felölelő térségben a globális trendet tükröző módon, vegyesen alakult az irodai papírfelhasználás. Miközben Nyugat-Európában 3 százalékkal, Közép- és Kelet-Európában pedig 0,4 százalékkal csökkent a papírfelhasználás, a Közel-Keleten és Afrikában együttesen több mint öt százalékkal emelkedett. Nyugat-Európa a csökkenés után is még 63 százalékát adja az EMEA térség papírfelhasználásának.

Nyugat-Európában az üzembe helyezett fénymásoló készülékek számának tavalyi növekedése ellenére az egy készülékre jutó átlagos nyomtatási szám csökkenésének köszönhetően mérséklődhetett az összes felhasznált papírmennyiség.

„Az EMEA térségben percenként kétmillió oldalt nyomtattak. A tavaly felhasznált papírmennyiség szállításához 200 ezer teljesen megrakott 28 tonnás kamionra lenne szükség” – mutatott rá Ilona Stankeova, az IDC fénymásoló- és irodai dokumentációs megoldásokkal foglalkozó kutatási igazgatója.