2024 március 28

Egy hónap alatt 20 százalék nyerő?

Három hete már vételre ajánlottuk a papírt, amikor az árfolyam még csak 38 dolláron állt, akkor 10 százalékos hozamcélt határoztunk meg.

Múlt pénteken 43,2 dolláros tetőt ért el a jegyzés, tehát eddig legalább 13 százalékos profitot érhettünk el a papíron, és ma megint tovább emelkedhetünk. A jó hír, hogy ezen a héten még az IPO iránti érdeklődés húzhatja felfelé a részvényárfolyamot. Mivel már most történelmi magasságokban járunk, a beszállás csak azoknak ajánlott, akik a pénteki Alibaba IPO sikerét hajlandóak megelőlegezni.

A nagy lelkesedés – és a magas elvárások – ugyan magukban rejtik a kockázatot, de a tengerentúlon mindenidők legnagyobb részvénykibocsátása jöhet, ami megérhet egy kis rizikót. A Yahoo a következő napokban 20százalékra javíthatja az eddig elért hozamot, amellyel könnyen a 45 dolláros szint fölé kerülhet a pénteki nagy napig.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]