2024 április 20

Elmaradt a korrekció Budapesten

A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Emelkedett a Mol, esett a Richter

A Mol 170 forinttal, 1,34 százalékkal 12 850 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára nem változott, 4180 forintot értek, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,32 százalékkal 307 forintra nőtt, forgalma 145,1 millió forint volt.

A Richter árfolyama 29 forinttal, 0,76 százalékkal 3762 forintra csökkent, forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1515,94 ponton zárt szerdán, ez 1,77 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta: a magyar piacon elmaradt a nagyobb korrekció, bár volt rá esély a nyitás körül, illetve a kora délutáni órákban. A nemzeti fizetőeszköz 308,30 forint körül jár, az árfolyam nagyobb korrekciója ugyancsak elmaradt. Nyugat-Európában 1 százalék körüli plusz van, s az amerikai börzéken is enyhe pluszok láthatók.

A magyar piacon a keddi esés után reggel kis korrekcióra került sor, köszönhetően annak, hogy a háború kedd este elmaradt. A pozitív nyitás után azonban jelentős esés kezdődött, amiből nap közben próbált „felállni” a hazai piac, de az amerikai piacok nyitásával egyidőben újabb komolyabb esés kezdődött, s végül ez állította be a záróárakat – tette hozzá az üzletkötő.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]