2024 április 16

Enyhe mínuszban kezdett Budapest

A csütörtöki záró értékéhez képest 0,08 százalékkal gyengült.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője nyitás előtt elmondta: alacsony forgalom mellett kis csökkenésre számít a magyar tőzsdén, a nemzetközi hatások miatt, amelyek között kiemelte a Görögország és hitelezői között folyó tárgyalásokat. A Mol árfolyama relatíve erős lehet az olajár miatt, az OTP-nél viszont korrigálhat lefelé az árfolyam – tette hozzá.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője sem számít számottevő forgalomra, véleménye szerint az eladói nyomás lehet túlsúlyban a nap végére, enyhe csökkenés mellett. A nyugat-európai és magyar indexek is korrigálnak a hét eleji emelkedés után, de „keresik az irányt a befektetők”, érdemi elmozdulásra nem számít.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 177,11 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 21 900,53 ponton zárt csütörtökön. A Mol 165 forinttal, 1,10 százalékkal, 14 800 forintra csökkent, 4,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,43 százalékkal, 5763 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,71 százalékkal, 428 forintra erősödött, forgalma 168,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,98 százalékkal, 4200 forintra gyengült, a részvények forgalma 976,8 millió forintot ért el.