2024 április 19

Estek-keltek a részvények a héten

A BUX egy hét alatt 2,42 százalékkal 423,72 ponttal emelkedett, pénteken záráskor 17 506,09 ponton állt. A heti forgalom 34,3 milliárd forint volt, míg az előző héten 40,7 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.

Hétfőn a BUX közel 200 pontot emelkedett, amely elsősorban az OTP-nek és a Richternek volt köszönhető. A geopolitikai helyzet megnyugvásával – az elmúlt hetek gyengülése után – világszerte korrigálni tudtak a piacok.

Kedden Európa-szerte visszarendeződtek a piacok a hétfői emelkedésből, mindenki az orosz-ukrán fejleményeket várta. A BUX is elvesztette az előző napi emelkedését. Az OTP árfolyamában is kedden jelent meg a hétfő esti – a tőzsdezárás után közzé tett – profit figyelmeztetés. Ebben az állt, hogy – az MNB módszertanával számítva – a korábban jelzettnél jóval nagyobb lehet a bank vesztesége, amire a második negyedévben meg is képzi a céltartalékot.

Szerdán alapvetően pozitív volt a hangulat, nem volt negatív hír, ami beárnyékolta volna a kereskedést, így a héten elindult pozitív irányú korrekció folytatódni tudott a nemzetközi és a hazai piacon is. A BUX több mint háromszáz pontot emelkedett.

Csütörtökön csendes volt a kereskedés, a BUX – az aznap megjelent – fontos makrogazdasági adatok ellenére szűk sávban mozgott, zárásra alig tíz pontot esett.

Pénteken a magyar tőzsde zárása előtt fél órával az európai tőzsdék hirtelen esni kezdtek. A német DAX például mintegy 200 pontot vesztett az értékéből, így a BUX – majdnem 100 pontos – pozitív zárása mindenképpen jó eredménynek számított. Az európai börzéken eladási hullám, kisebb pánik alakult ki arra a hírre, hogy az ukrán hadsereg támadást intézett az orosz erők ellen.

Innen folytatják az indexek

A vezető részvények közül az OTP a múlt héten 161 forintot, 4,24 százalékot erősödött, 3957 forintot ért pénteken záráskor.

A Mol 125 forintos, 1,08 százalékos erősödéssel 11 725 forinton zárta a hetet.

A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 3,36 százalékkal 369 forintra emelkedett.

A Richter-papírok értéke 68 forinttal, 1,8 százalékkal 3855 forintra erősödött.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX egy hét alatt 2,65 ponttal, 0,18 százalékkal emelkedett, 1502,34 ponton zárt pénteken.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]