2024 április 18

Európa húzza az amerikai tőzsdéket

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,13 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,17 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,33 százalékkal nőtt. (Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i tőzsde irányadó indexei. A Dow Jones indexe 195,45 ponttal, 1,14 százalékkal nőtt, és 17 360,4 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 25,87 ponttal, 1,3 százalékkal erősödött, és 2020,86 ponton fejezte be a napot. A Nasdaq Composite mutatója 41,45 ponttal, 0,89 százalékkal nőtt, és 4676,69 ponton zárt.)

Jó számok, borús kilátások

A piacnyitást megelőzően közzétett információk közül a Quaestor elemzői összefoglalójukban közölték, hogy összességében jó számokat tett közzé a negyedik negyedévére vonatkozóan a United Parcel Services Inc., ugyanakkor a csomagküldő cég borúsabb kilátásokat fogalmazott meg a teljes évével kapcsolatban.

A UPS nettó nyeresége az egy évvel korábbi 1,17 milliárd dollárról 453 millió dollárra esett vissza, ennek hátterében azonban elsősorban egyszeri tételek állnak, melyek visszahúzták a mostani eredményt. Az egy részvényre jutó eredmény a január 23-án közzétett előzetes adatközlésnek megfelelően 1,25 dollár volt, a piac sem várt érdemi korrigálást. Az árbevétel 15,9 milliárd dollárra emelkedett, felülmúlva az elemzők által becsült 15,77 milliárd dollárt is.

A távolabbi kilátásokat illetően a UPS már január végén közölte, hogy az idei éves nyereség a cég, valamint a piac várakozásai alatt lehet majd, ugyanakkor a közlemény szerint akár áremeléssel is növelhetik a bevételeket az idei karácsonyi szezon előtt. A UPS 5,05 és 5,3 dollár közötti egy részvényre jutó eredményt becsül az idei évre vonatkozóan, a piac 5,15 dollárt vár.

Fut a szekér az autókereskedőnél

Az új autók eladási szintjének emelkedése növelte az AutoNation Inc. nyereségét a negyedik negyedéves során, de emellett a többi szegmensben is a haszonkulcsok emelkedését tapasztalták.

Az AutoNation 117 millió dolláros nyereségre tett szert az időszakban. az 1,02 dolláros egy részvényre jutó eredmény pedig a várt 91 centet is felül tudta múlni. Az árbevétel 12%-kal 5,05 milliárd dollárra emelkedett, szintén meghaladva a 4,9 milliárdos piaci konszenzust. Az új autók eladási szintje 11%-kal, míg a használt autóké pedig 9%-kal emelkedett az időszakban az egy évvel korábbi szintről.

Van profit az egészségügyben

A Mallinckrodt ma közzétett gyorsjelentése szerint több mint megduplázódott a negyedik negyedév nyeresége az egy évvel korábbi szintről, ugyanakkor az árbevétel kisebb csalódást okozott.

Az egészségügyi cég 93 millió dolláros nyereséget könyvelt el az egy évvel korábbi 46 millió dollárról, az egyszeri tételeket kiszűrve 88 centről 1,84 dollárra emelkedett az egy részvényre jutó eredmény, felülmúlva az 1,58 dolláros piaci becsléseket is. Az árbevétel 540 millió dollárról 866 millió dollárra ugrott, az elemzők azonban ennél nagyobb, 887 milliós forgalomra számítottak.

Fúziós hírek hajtják a Staplest – Üzleteket zár be a Wendy’s

Komoly emelkedést mutat a Staples részvényárfolyama a nyitás előtti kereskedésben, miután a Wall Street Journal beszámolója szerint a két cég – engedve a részvényesek nyomásának – előrehaladott tárgyalásokat folytat egy esetleges fúzióról. Az újság beszámolója szerint pénzügyi részletek még nem derültek ki az üzletről, valamint azt sem lehet még teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy létrejön egyáltalán a megállapodás.

A kiadáscsökkentés jegyében további 500 üzletét adja el franchise-cégeknek a Wendy’s. A gyorsétterem-lánc emellett csalódást keltő kilátásokat fogalmazott meg az idei évre vonatkozóan, míg szintén elmaradtak a várakozásoktól az előzetes tavalyi forgalmi adatok is.

A Wendy’s célja, hogy mindössze az üzleteinek 5%-a legyen saját tulajdonban 2016 közepére a kiadáscsökkentés miatt, ezzel kiszámíthatóbbá válik a cash flow, valamint a haszonkulcsok is emelkednek. Ez azonban az előzetes adatok szerint a tavalyi árbevétel csökkenését eredményezte, 15,3%-kal 502 millió dollárra esett a forgalom, elmaradva a piac által becsült 509 milliótól. A jelenlegi évre vonatkozóan a Wendy’s 33-35 centes egy részvényre jutó eredményt becsül, a piac 39 centet vár.