2024 március 28

Európa lökte meg Amerikát

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 91,06 ponttal, azaz 0,51 százalékkal emelkedett és 17 810,06 ponton zárt.

Az S&P 500-as mutató 10,75 ponttal, vagyis 0,52 százalékkal 2063,5 pontra erősödött.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 11,10 ponttal, 0,24 százalékkal gyarapodott és végül 4712,97 pontra emelkedett.

Az amerikai indexek pénteki emelkedésének a kezdeti lökést az európai tőzsdék erősödő lendülete adta meg, ami végül az indexek egy-három százalékos nyereségéhez vezetett záráskor a kontinens piacain.

Ez egyrészt a kínai jegybank európai idő szerint késő délután tett váratlan bejelentésének volt köszönhető az alapkamat csökkentéséről több, mint két éves szünet után. Másrészt az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Mario Draghi is hozzájárult az árfolyamok emelkedéséhez a mennyiségi monetáris enyhítés megkezdésének kilátásba helyezésével. Mario Draghi egy frankfurti pénzügyi értekezleten aggodalmát fejezte ki az infláció EKB céljától elmaradó alakulása miatt, és kulcsfontosságúnak nevezte annak mihamarabbi megemelésének a szükségességét.

Az árfolyamok emelkedésében a fordulatot az energiaipari részvények gyengülése váltotta ki. A szektor indexe napközben két százalékos nyereségben is járt. Az olajárak kezdeti emelkedését is a kínai kamatcsökkentés idézte elő, ami a gazdasági aktivitás fellendülésének a reményében fokozta az olajkeresleti várakozásokat is. A nagy áremelkedés végül profitkivételnek esett áldozatul.