2024 március 28

Felhozta magát az OTP és a Richter

A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Jobban teljesített a BÉT

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a piac figyelt pénteken az MSCI index átsúlyozására, bár érdemi elmozdulás nem volt benne. A magyar piac jobban teljesített a környező országokénál, de ennek vélhetően a csütörtöki nagy esés volt az oka.

A német piac napközben lefelé tartott, de zárásra megfordult a trend. Ebben szerepe volt annak, hogy az USA végleges fogyasztói bizalmi indexe jobb lett a vártnál. A forgalom napközben alacsony volt, zárás előtt viszont 20 százalékkal erősödött.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője az utolsó nyári napnak nevezte a péntekit, sem a forgalom, sem az árak nem változtak számottevően. Napközben ugyan voltak negatív mozgások is, de zárásra az OTP és a Richter is pozitív tartományba került.

Az OTP erősödött a legtöbbet

A Mol 100 forinttal, 0,85 százalékkal 11 800 forintra erősödött, 584,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 1,35 százalékkal 4140 forintra nőtt, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,27 százalékkal 369 forintra emelkedett, forgalma 314,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 3 forinttal, 0,08 százalékkal 3854 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1505,22 ponton zárt pénteken, ez 5,31 pontos, 0,35 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]