2024 április 19

GM a holnap határán!

Nem túl jó ez az év

A General Motors (GM) történetének egyik legnagyobb botránya zajlik jelenleg is, mivel a vállalat a veszélyek ellenére hibás alkatrészeket (gyújtáskapcsoló) szerelt be autóiba, amelyek tucatnyi halálos balesetet okoztak – tájékoztattak a Solar Capital elemzői. A vállalat ugyan próbálta eltitkolni a hibákat és hárítani a felelősséget, de a Kaliforniai Szövetségi Bíróság által június 18-án hozott ítélet a felpereseknek adott igazat, és 10 milliárd dollár megfizetésére kötelezte az autógyártót.

Az idei év a fenti okokból kifolyólag az egyik legrosszabb lehet a GM-nek. A tavaly eladott 15,4 millió autó után, idén 20 millió autót volt kénytelen visszahívni (eddig).

Már lejjebb lépett a dobogón

A GM eladási mutatója a tavalyi második hely után már csak a dobogó legalsó fokára volt elég. Az első félév autóértékesítéseinek tekintetében a Toyota és a Volkswagen (4,97 millió jármű) is maga mögé utasította a General Motorst (4,92 millió jármű).

A vállalat piaci részesedése az elmúlt években csökkent Európában, ezért a GM friss hírek szerint új modellekkel szerezné vissza vásárlóit. A tervek szerint elsősorban olcsóbb és kisebb méretű szabadidő autók értékesítésében gondolkozik a vállalat.

A negatív hírek ellenére az árfolyam a márciusi csúcsok közelébe kapaszkodott föl. A holnapi jelentés vagy átlöki ezen a 38 dolláros ellenálláson, vagy a mélybe taszítja, az amúgy is nagy presztízsvesztést elszenvedő autógyártót.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]