2024 március 28

Jó hírek tolták az amerikai tőzsdéket

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 221,24 ponttal, 1,3 százalékkal, 17 195,55 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 12,33 ponttal, 0,62 százalékkal nőtt és 1994,63 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 16,91 ponttal, 0,37 százalékkal nőtt és 4566,14 ponton zárt.

Az emelkedést a Visa és MasterCard kártyakibocsátó társaságok és más nagyvállalatok vártnál jobb eredményeket tartalmazó harmadik negyedéves gyorsjelentése segítette, ami mellett kedvező makroadatok is megjelentek.

Repültek a kártyakibocsátók

A Visa árfolyama 10,27 százalékkal 236,65 dollárra emelkedett, ami nagyban hozzájárult a Dow Jones megugrásához. A rivális MasterCard 9,4 százalékkal 83,13 dollárra drágult.

Az indexet alkotó vállalatoknak már több mint fele tette közzé gyorsjelentését, és közülük 70 százalék számolt be a vártnál jobb eredményekről. Háromnegyedük közel 7 százalékos árfolyam-emelkedést könyvelhetett el.

Megáll a saját lábán az amerikai gazdaság

Az amerikai kereskedelmi minisztérium közölte, hogy éves szinten 3,5 százalékkal bővült a hazai összterméke (GDP) a harmadik negyedévben. Az eredmény jobb a várakozásoknál, a The Wall Street Journal által megkérdezett elemzők konszenzusa csak 3,1 százalék volt.

A munkaügyi minisztérium pedig arról számolt be, hogy az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma 3 ezerrel nőtt a múlt héten az azt megelőző adatfelméréshez képest, és elérte a 287 ezret. Az új segélyigénylések száma a több éves átlaghoz képest alacsony, az adatok alapján stabilan növekszik a foglalkoztatottak száma Amerikában.

Peter Cardillo, a Rockwell Global Capital Management vezető közgazdásza szerint az újabb kedvező adatok azt mutatják, hogy az amerikai gazdaság meg tud állni a saját lábán. Ugyanakkor a gazdasági növekedés erős mértéke növelheti azon aggodalmakat, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve inkább korábban, mint később kezdi el a kamatok emelését.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]