2024 április 16

Jól fogadta a piac az MNB döntését

A részvénypiac forgalma 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője elmondta: a magyar börze pozitív napot zárt. A nap és az elmúlt egy-két hét nyertese a Magyar Telekom volt, amely vele kapcsolatos hír nélkül is mintegy 2,5 százalékos emelkedéssel tudott zárni, de a többi papír is pozitívan fejezte be a napot.

A nap legfontosabb híre a jegybanki kamatdöntés volt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa meglepetésre a várt 10 bázispont helyett 20 bázisponttal, 2,1 százalékra mérsékelte az alapkamatot, majd egy órával később bejelentették, hogy véget ért a kamatcsökkentési folyamat, vagy legalábbis jó időre szünetel. A forint a bejelentést követően nem mutatott komolyabb gyengülést, a komment után pedig erősödésnek indult, az euró 308 forint alatt is járt. A vezető részvények erősödéssel zárták a napot.

A világpiaci hangulat pozitív, a német piac a hétfői esés után egy kicsit korrigált, az amerikai az előző naphoz hasonlóan enyhe pluszban van. A következő napok hangulatára az uniós külügyminiszterek Oroszországgal kapcsolatos döntései lehetnek hatással a szakértő szerint.

A Mol 185 forinttal, 1,58 százalékkal 11 865 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 9 forinttal, 0,22 százalékkal 4165 forintra nőtt, forgalmuk 1,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 2,49 százalékkal 370 forintra emelkedett, forgalma 678,5 millió forint volt. A Richter árfolyama 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4065 forintra nőtt, forgalma 958,7 millió forintot ért el.

A BUMIX 1506,07 ponton zárt kedden, ez 1,21 pontos, 0,08 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]