2024 március 28

Két éves mélyponton a Samsung nyeresége

A dél-koreai cég csütörtökön közölte, hogy adózott nyeresége 2 éves mélypontra, 6,1 milliárd dollárra (1 414 milliárd forint) csökkent a június végéig tartó három hónapban. Elemzők 6,5 milliárd dollárt vártak.

Az értékesítésből származó bevétel is csökkent, 9 százalékkal, átszámítva 50,7 milliárd dollárra.

A visszaesés oka a dél-koreai pénznem, a von erősödése mellett, hogy a cég forgalmának több mint felét kitevő mobiltelefon-üzletág nyeresége csaknem 30 százalékkal csökkent.

A Samsung veszített versenyképességéből mind a magas, mind az alacsonyabb kategóriás okostelefonok piacán egy elemző szerint, aki hozzátette: az előbbi körben az Apple, az utóbbiban pedig az olcsóbb és egyre jobb minőségű kínai gyártók vették át a helyét.

További gondot jelent a dél-koreai óriáscégnek, hogy okostelefonjai a Google Android operációs rendszerét használják, ami lehetővé teszi, hogy a felhasználók a korábbinál könnyebben váltsanak a különböző típusú készülékek között, csökkentve így a márka iránti hűséget.

A harmadik negyedévre a cég a szezonra jellemző növekvő mobiltelefon-eladásokat és a verseny erősödését várja. A várakozások szerint az Apple hamarosan piacra dobja az új, nagyobb kijelzős iPhone-t. A nagy kijelző eddig a Samsung Galaxy okostelefonok fő vonzereje volt az Apple készülékeivel szemben.

A Samsung továbbra is a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, piaci részesedése azonban 25 százalékra esett az első negyedévben mért 32 százalékról. A dél-koreai vállalat 95 millió mobiltelefont adott el a világon április-júniusban, a készülékek csaknem 80 százaléka okostelefon volt.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]