2024 március 28

Kitörhet a bóvliból a Twitter

Hatalmasat ralizott zárás után a Twitter, egészen az 50 dolláros szintig. A majdnem 30 százalékos felpattanást a gyorsjelentés váltotta ki. Bár a közösségi média cég még mindig veszteséges, de a felhasználók számának bővülése már elkápráztatta a befektetőket.

twitter képernyő 123rfA jelentések rácáfoltak Yellenre

Alig egy hete még arról beszélt Janet Yellen Fed kormányzó, hogy a biotechnológiai részvények és a kiskapitalizációjú papírok mellett a közösségi média társaságok is túlárazottak. Sikerült is megijesztenie a befektetőket, s néhány napos pesszimizmus telepedett a piacra. A gyorsjelentések azonban rácáfoltak a jegybankár szavaira. Különösen a Facebook, amely elképesztő módon túlteljesítette a részvényenkénti nyereségnek prognosztizált 32 centes eredményt: a tényleges EPS 42 cent lett.

A tavaly még 75 dolláron is jegyzett, ám pár nappal ezelőtt csak 37 dollár körül mozgó Twitternek azonban magunk sem hittünk. Mert olyasféle problémákkal küszködik a társaság, mint pár éve a Facebook. Bár a felhasználók száma egyáltalán nem kevés, már elérte a 271 milliót, de nincs elég hirdetés, ezért a befektetők egyelőre nem hiszik el, hogy tényleg lehet pénz ebben a közösségi oldalban.

Legjobb vevő a shortos?

A short zárások vételi ereje is benne lehet a tegnap esti felpattanásban – vélekedett Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője. Hozzátéve: a felhasználók száma mellett az éves bázison triplázódott árbevétel és a mobil alkalmazásokon realizált bevételek növekedése fűti az árfolyam emelkedést.

Észre kell azonban venni – folytatta -, hogy a 74,73 dolláros történelmi csúcs még mindig messze van. Ráadásul az árbevétel látványos dagadása ellenére is veszteséges a társaság. Most az a kérdés, hogy a Twitter vajon a Facebookhoz hasonlóan képes lesz-e átlendülni a következő negyedévekben a nyereséges cégek táborába vagy a bóvli részvények között ragad.