2024 április 20

Lepipálta saját magát Európa

A piacokon délelőtt múlóban volt a nyugtalanság az amerikai jegybankrendszer (Fed) legutóbbi, július végi pénzügy-politikai értekezletének szerda este megjelent jegyzőkönyve miatt, amely a vártnál korábbi jövő évi kamatemelést sejtetett, mert az utóbbi hetek fejleményei mérsékelhették a Fed szigorító kedvét. Ettől az euró leértékelődése is megállt a dollárral szemben. A csütörtök délutáni amerikai adatok azonban felélesztették az aggodalmakat.

Nem olyan rossz a helyzet Európa élén

ekb ecb európai központi bank 130308Az európai adatok viszont tovább táplálták a reményt, hogy az Európai Központi Bank (EKB) nemsokára mennyiségi enyhítésbe kezd. A csütörtökön kiadott előzetes felmérések szerint az euróövezeti magángazdaság teljesítményének növekedése a vártnál jobban lassult ebben a hónapban, ezen belül a feldolgozóipari mutató 13 hónapja a legkisebb havi növekedést jelezte.

A német magángazdaság teljesítménynövekedése is lassult, de a vártnál kevésbé. Ez is segítette a részvénypiacot abból a kettős megfontolásból, hogy az összkép így is az EKB beavatkozása mellett érvelt, miközben az euróövezet legnagyobb gazdaságában mégsem túl rossz a helyzet.

Elemzők azonban megjegyezték, hogy a felmérések még nem mutathatják az orosz-nyugati szankcióháború később várható komolyabb következményeit.

Remek számokkal érkezett a sárga bank

Ezeket a véleményeket egyelőre ellensúlyozta – és a bankrészvényeket támogatta – a Raiffeisen Bank International meglepően jó első félévi eredménye, és a bank kommentárja, hogy jelentős oroszországi üzletében „nem vár számottevő hatásokat” a szankciók miatt.

Délután átmenetileg lassult a tőzsdei előretörés, miután az amerikai feldolgozóiparról készült előzetes augusztusi felmérés a vártnál és az előző havinál is sokkal nagyobb teljesítménynövekedést jelzett: a havi ütem négy éve a leggyorsabb volt. A munkanélkülisegély-igénylések is a vártnál jobban csökkentek a múlt héten, a Conference Board gazdaságkutató intézet átfogó konjunktúra-mutatója (leading indicators) a vártnál többet emelkedett júliusban, és ugyancsak a múlt hónapban a várt csökkenés helyett tovább bővült a használt lakások forgalma az Egyesült Államokban, bár a mennyiség még elmaradt a tavaly júliusitól. Ezek jó hírek a gazdaságnak, de felélesztették a gyanakvást a Fed szándékai iránt.

A londoni piacot fékezték a nyersanyagipari részvények, miután a szintén csütörtökön megjelent előzetes felmérés a kínai feldolgozóipar három hónapja leglassúbb teljesítménynövekedését jelezte augusztusban.

Innen folytatják holnap az európai indexek

ftse_0316A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,33 százalékos javulással 6777,66 ponton zárt, 0,42 százalékkal magasabban, mint a múlt év végén.

A frankfurti DAX-30 0,93 százalékos többlettel 9401,53 ponton végzett, 1,58 százalékkal az év végi értéke alatt.

Párizsban a CAC-40 1,23 százalékkal 4292,93 pontra erősödött, 0,07 százalékkal elmaradva az év végi értékétől.

A milánói FTSE MIB-40 2,06 százalékot, a madridi IBEX-35 1,30 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 2,13 százalékot nyert.

Varsóban a WIG-20 0,05 százalékkal 2449,87 pontra fogyott, de a Mol 2,12 százalékkal 156,85 zlotyra drágult.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,40 százalékkal, az S&P 500-as 0,23 százalékkal volt az előző záró fölött, de a Nasdaq piac összetett mutatója 0,05 százalékot esett.

A svájci frank gyengült, az euró erősödött

Az euró, 1,33 dollár alatt, 0,18 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint szerda este. Svájci frankban, 1,21 frank felett, 0,04 százalékkal kevesebbe került.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 102,09 dollár volt, 19 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára ellenben tonnánként 2,00 dollárral 863,50 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0098 dollárral 2,7224 dollárra nőtt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1276,85 dollár volt a szerda esti 1293,65 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.