2024 április 20

Magyarázza a számokat a Richter-vezér

Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója euróban számolva 6-7 százalékra becsülte az éves árbevétel csökkenését az első féléves eredményeket ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján csütörtökön, míg negyedévvel korábban 6 százalékos visszaesést jelzett előre.

Az ukrán válság kihatásai igen jelentősek

Az Oroszország elleni szankciókról úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nincs olyan lépés, ami direkt negatív hatással lenne a vállalat gazdálkodására. A vezérigazgató a fő problémát a gazdasági visszaesésből következő csökkenő vásárlóerőben látja mind Oroszországban, mind Ukrajnában. Hozzátette, hogy a Richter oroszországi termelő cégének várhatóan jelentős szerepe lesz a vállalat ottani tevékenységében, ezért növelik a termelési és raktárkapacitását.

Az oroszországi piacon rubelben 5-10 százalékos forgalomcsökkenéssel számol a Richter az idén, míg az első negyedévben 5 százalékos csökkenést várt. Ukrajnában továbbra is 35 százalékos, dollárban számított árbevétel-csökkenést jelzett előre. Lengyelországban a korábban vártnál nagyobb ütemű, 10-15 százalékos lehet a csökkenés az idén.

Bogsch Erik elmondta, hogy az ukrán válság kihatásai jelentősek a Richter eredményeire, ez tükröződik a vállalat első féléves számaiban, és az éves eredményekre is ennek lesz hatása. Hozzátette: egyelőre nem lehet látni, hogy mikorra fog a helyzet normalizálódni.

Nyugaton népszerűbb lehet a vállalat

Az Európai Unión belül a nyugat-európai országokban 10-15 százalékos növekedést vár a Richter, míg az unióhoz később csatlakozott országokban várhatóan stagnálni fog a forgalom az idén.

A vezérigazgató megemlítette, hogy az uniós forgalomban egyre nagyobb hányadot, immár 46 százalékot képviselnek a nyugat-európai országok, míg a korábbi években egyharmad volt az arányuk és a kelet-európai országok adták a bevételek kétharmadát. A teljes forgalomban a vállalat stratégiájának megfelelően 10-ről 13 százalékra nőtt a nyugat-európai országok részesedése a tavalyi év első fél évéhez képest, miközben Oroszország részesedése 23 százalékra csökkent a tavalyi 29 százalékról. Ukrajna részesedése 6-ról 5 százalékra mérséklődött, míg az egyéb FÁK-országok aránya kissé emelkedett.

A vártnál is gyengébben szerepeltek

A Richter csütörtökön közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentése szerint a gyógyszergyár 2014 első hat hónapjában 174,9 milliárd forint árbevétel mellett 23,16 milliárd forint nyereséget ért el, a bevétel 1,7 százalékkal, a nyereség 18,9 százalékkal marad el a tavalyi első fél év számaitól. Az első fél év üzemi eredménye 36,4 százalékkal 19,05 milliárd forintra csökkent.