2024 április 19

Megnyugodhatnak a piacok pénteken

tőzsde börze Frankfurt 121123Csütörtökön lezajlott az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése, amely a hét egyik legfontosabb gazdasági eseménye volt, ezért pénteken már inkább nyugalomra lehet számítani a részvénypiacon a hétvége közeledtével.

Chris Weston, az IG elemzője szerint Mario Draghi, az EKB elnöke derűlátó volt csütörtökön mikor a központi bank következő héten induló kötvényvásárlási programjáról beszélt. Chris Weston szerint optimista az EKB, hogy 2016-ban 1,5 százalékos, 2017-ben pedig 1,8 százalékos inflációt vár az eurózónában. Az elemző szerint ez csak akkor lesz lehetséges, ha az EKB végig kitart kötvényvásárlási programja mellett.

Pénteken jelenik meg a német ipari termelés és a francia külkereskedelem januári adata. Az Eurostat statisztikai hivatal közzéteszi az eurózóna tavalyi negyedik negyedéves összesített GDP-jének második becslését.

A legfontosabb makrogazdasági adat a délutáni amerikai kormányzati jelentés lesz a munkanélküliség februári alakulásáról. Az elemzői várakozások szerint a munkanélküliség 5,6 százalékra csökkent a januári 5,7 százalékról, miután 240 ezerrel bővült a foglalkoztatottak száma februárban az Egyesült Államokban.

Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,61 százalékos javulással 6961,14 ponton, új történelmi csúcson zárt. Frankfurtban a DAX-30 1,00 százalékos többlettel 11 504,01 ponton, szintén új történelmi csúcson végzett. Párizsban a CAC-40 0,94 százalékkal 4963,51 pontra erősödött.