2024 április 19

Megvenné a GE az Alstomot

A GE nem kommentál, az Alstom semmit nem tud

A Bloomberg hírügynökség „több forrásra hivatkozva” írta meg először még szerdán, hogy a GE előrehaladott tárgyalásokat folytat az Alstom felvásárlásáról, a két cég várhatóan a jövő héten jelenti be a megállapodást.

Az Alstom csütörtöki közleménye szerint ők „nem értesültek semmilyen, a cég tőkéjét érintő nyilvános vételi ajánlatról”. A francia nagyvállalat azt is jelezte, hogy folyamatosan ellenőrzi az üzletágai előtt álló stratégiai lehetőségeket, s annak perspektíváiról az eredményeiről május 7-én esedékes jelentésében számol majd be. A GE nem kívánta kommentálni az értesülést.

Ha az ügylet megvalósul, az eddig vasúti mozdonyokat és repülőgépmotorokat gyártó amerikai holding a francia ipar egyik legjelentősebb nagyvállalatát is megszerezheti, amely vasúti szerelvények mellett szuperexpresszeket (TGV) és hőerőműveket is gyárt. Az Alstom gyártotta a budapesti 2-es és 4-es metró szerelvényeit is.

A Bouygues-nek jól jöhet a felvásárlás

A Bloomberg szerint a 13 milliárd dolláros ajánlat ráadásul megközelítőleg 25 százalékkal magasabb, mint a francia csoportnak a jelenlegi értéke a tőzsdén. A hírügynökség úgy tudja, hogy a francia Bouygues, amely az Alstom legfőbb részvényese, amióta felvásárolta 2006-ban a 29 százalékos francia állami részesedést, támogatja az ügyletet. A cég ugyanakkor csütörtökön arra emlékeztetett, hogy jelentős tulajdonrésze ellenére nem ellenőrzi az Alstom működését.

A pénzügyi helyzetéről terjedő riasztó hírek miatt az Alstom részvényei a közelmúltban estek a tőzsdén, és ez 2013-ban a Bouygues részvényeit is magukkal rántotta. A cég 2012-2013-as forgalma 20,3 milliárd euró volt. A nagyvállalat – amely 93 ezer ember foglalkoztat világszerte – több mint 1300 munkahely megszüntetését jelentette be. A GE első negyedéves nyeresége viszont 3 milliárd dollár volt 2014-ben és 3,5 milliárd dollár 2013-ban. A bevétel 34,18 milliárd dollárra esett vissza 34,94 milliárd dollárról.

A Bloomberg szerint az Alstom felvásárlása minden idők legjelentősebb ügyelete lenne egy rivális amerikai csoport részéről, amely egyben elektrotechnikai és az energiaszektor számára infrastrukturális berendezéseket is gyárt.