2024 március 29

Mínuszba fordultak a piacok

Az euróövezeti indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,07 százalékkal emelkedett, az EuroStoxx50 viszont 0,25 százalékkal csökkent nyitáskor. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,62 pontos csökkenéssel, 20 021,30 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,12 százalékkal gyengült.

A kőolaj világpiaci ára is esik. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj májusi szállításra hordónként (159 liter) 55,61 dollárba került kedden délelőtt kilenc óra után néhány perccel, 69 centtel, 1,22 százalékkal csökkent az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ugyanekkor a New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára májusi szállításra hordónként 47,97 dollárra süllyedt, 1,46 százalékkal, 71 centtel csökkent.

Ezt várták az elemzők

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén kedden, amelyet azonban némiképp tompíthat az enyhén pesszimista nemzetközi hangulat. A szakértő elmondta, hogy piacmozgató makroadat közzétételére nem kell számítani, a nagyobb papírok közül pedig körülbelül 420 forintig erősödhet a Magyar Telekom, míg az OTP-vel 5350 és 5400 forint között kereskedhetnek. Móró Tamás hozzátette, hogy a Mol gyengüléssel reagálhat az olajár változására.

Európa inflációs adatokra vár

Az Eurostat kedden teszi közzé az euróövezet márciusi fogyasztói árindexének előzetes adatát, amely a várakozások szerint mínusz 0,1 százalékra javul az előző havi mínusz 0,3 százalékról. Az euróövezet februári munkanélküliségi rátája – amelyet szintén kedden hoz nyilvánosságra az Eurostat – a várakozások szerint az előző havival megegyező 11,2 százalék lesz.

Több adat is érkezik Németországból

A német statisztikai hivatal a foglalkoztatottsági adatok mellett a kiskereskedelmi forgalom februári alakulásáról is beszámol.

A német munkanélküliek száma 12 ezerrel növekedhetett márciusban az előző havi 20 ezres növekedés után, a munkanélküliségi ráta pedig az előző havival megegyező 6,5 százalék lehet. A kiskereskedelmi forgalom februárban az előző havihoz képest 0,8 százalékkal csökkent elemzői várakozások szerint, szemben a januári 2,9 százalékos emelkedéssel. Éves összevetésben viszont 3,7 százalékkal bővülhetett a januári 5,0 százalékos növekedés után.

Ezekre az adatokra is érdemes lesz figyelni

Kedden jelenik meg a negyedik negyedévi brit GDP-növekedési adat is. Elemzők 2,7 százalékos éves és 0,5 százalékos negyedéves növekedési ütemre számítanak. A fontosabb amerikai makrogazdasági mutatók sorát nyitja kedden a Conference Board márciusi fogyasztói bizalmi indexe, amely elemzői várakozások szerint 96,0 pontra csökken az előző havi 96,4 pontról.

A hatoknak – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja plusz Németország – és Iránnak elvileg kedd éjfélig kell megkötniük a keretmegállapodást a teheráni atomprogramról, ezzel le tudnák zárni a 12 éve tartó viszályt. A megállapodás lényege az, hogy Irán megbízható és ellenőrizhető garanciákat adjon arra, atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál. Cserébe a Nyugat fokozatosan felfüggesztené a Teherán ellen elrendelt gazdasági szankciókat, így például Irán ismét közvetlen hozzáférést kap a kőolajpiachoz, miáltal tovább növekszik a túlkínálat a világpiacon.

Így zártak hétfőn

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,24 pontos, 0,41 százalékos emelkedéssel, 20 045,92 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.

Hétfőn emelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,53 százalékkal 6891,43 pontra, a DAX-index 1,83 százalékkal 12 086,01, a CAC-40 pedig 0,98 százalékkal 5083,52 pontra növekedett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,33 százalékkal 3727,80 pontra, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,18 százalékkal 1596,31 pontra emelkedett.

Több mint egy százalékkal emelkedtek hétfőn a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, miután a kedvező makrogazdasági és vállalati hírek növelték a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát.