2024 március 28

Mínuszokkal startolt New York

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,08 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,06 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,02 százalékkal csökkent szerdán nyitáskor.

Emelkedtek kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A Dow Jones indexe 64,93 ponttal, azaz 0,39 százalékkal 16 514,18 pontra emelkedett, az S&P 500-as mutató 7,67 ponttal, vagyis 0,41 százalékkal 1879,56 pontra nőtt, a Nasdaq Composite mutatója 39,912 ponttal, 0,97 százalékkal erősödött és 4161,458 ponton zárt.

Jelentettek a vállalatok

Több nagyágyú is közzétette a nyitás előtt az első negyedéves gyorsjelentését, míg a zárás utáni jelentők közül a legnagyobb figyelem az Apple és a Facebook számaira irányul – áll a Quaestor nyitás előtti összefoglalójában.

procter-and-gambleA Procter & Gamble vegyipari óriás árbevétele ugyan visszaesett a harmadik üzleti negyedév során, azonban a tisztított eredménysorai már a várakozások felett teljesítettek. A vállalat forgalma visszaesett, de a működési kiadások csökkenése jótékonyan hatott a profitra, az értékesítéshez kapcsolódó adminisztratív költségek ugyanis több, mint 5%-kal mérséklődtek. A negyedéves profit 2,61 milliárd dollárra, 90 centre emelkedett. A részvényenkénti tisztított profit 99 centről 1,04 dollárra bővült, ezzel meghaladta a várakozásokat. Az árbevétel 20,56 milliárd dollárra mérséklődött, amely elmaradt a várt értéktől. Az árfolyam-ingadozások, akvizícióktól és egyéb egyszeri tételektől megtisztított forgalom 3%-kal tudott növekedni a negyedév során. A vállalat részvényárfolyama 0,4%-os mínuszban van a nyitás előtti kereskedésben.

Javított a Boeing – Bírta a telet a Delta Air Lines

Felülmúlták a várakozásokat repülőgépgyártó Boeing negyedéves eredményei, a személyszállító gépek forgalmának bővülése támogatta a cég profitnövekedését. Az árbevétel 20,47 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 18,89 milliárd dollárról, míg a piac 20,24 milliárd dollárral számolt. A vállalat profitja 965 millió dollárra, részvényenként 1,28 dollárra csökkent, míg a tisztított részvényenkénti EPS 1,76 dollárra kúszott fel. A piac 1,73 dolláros igazított EPS-t várt. A Boeing a légitársaságoknak a negyedév során 161 repülőgépet szállított le, amely 18%-kal volt több, mint egy évvel korábban. Az idei évben 7,15-7,35 dollár körülire várja a részvényenkénti profitot a vállalat. A jelentést követően közel 2,1%-ot erősödött a részvényárfolyam a nyitás előtti kereskedésben.

üzleti_utazás_repülés_123rfNoha a Delta Air Lines légitársaságnak közel 17 ezer járatot kényszerült törölnie a rendkívül zord időjárás miatt, az árbevétele így is 5%-kal nőtt az első negyedév során. A cég utasforgalma szintén 5%-kal bővült. A negyedéves profit 213 millió dollárra, részvényenként 25 centre ugrott az egy évvel korábbi 7 millió dollárról. A részvényenkénti tisztított profit 33 centet tett ki, amely felülmúlta a piaci várakozásokat. Az Egyesült Államok egyes részein tomboló sarkvidéki időjárás több ezer járat törlését okozta, a Delta Air Lines szerint emiatt körülbelül 90 millió dolláros árbevételtől, és közel 55 millió dolláros adózás előtti profittól estek el. A vállalat részvényárfolyama 5,2%-ot emelkedett a piacnyitás előtti kereskedés során.

Bizakodóbb a Biogen

Az első negyedéves nyereség megugrása után megemelte teljes éves várakozásait a Biogen Idec Inc. A gyógyszeripari cég nettó nyeresége 12%-kal 480 millió dollárra emelkedett, ez az egyszeri tételeket kiszűrve 2,47 dollárt jelent, elmaradva a 2,55 dolláros elemzői becslésektől. A vállalat közleménye szerint a részvényenkénti eredményt 35 centtel húzta vissza az Eisai Co-val kötött új kutatási és fejlesztési megállapodás. A Biogen részvényárfolyama 0,9%-ot emelkedett a nyitás előtti kereskedésben, ennek oka elsősorban a vállalat által megadott optimista előrejelzés. A cég az idei árbevétel-növekedésre vonatkozóan korábban megadott 22-25%-os becslését 26-28%-ra korrigálta fel, míg a teljes éves egy részvényre jutó eredményt 11,35-11,45 dollár közé teszik, szemben a januári 11,00-1,20 dolláros becsléssel.