2024 március 28

Nagy pofonba szalad bele a BÉT

A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a szerdai záráshoz képest.

Szakadt a Richter

A Mol ára 75 forinttal, 0,64 százalékkal 11 640 forintra csökkent, 349,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvények 4 forinttal, 0,10 százalékkal 4034 forintra erősödtek, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,20 százalékkal 330 forintra esett, forgalma 412,0 millió forint volt.

A Richter 104 forinttal, 2,74 százalékkal 3689 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1455,65 ponton zárt hétfőn, ez 2,74 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője elmondta: a reggeli jó nyitó hangulat hamar elillant. A BÉT zárva tartása alatt még emelkedni tudtak a kinti piacok, hétfőn azonban a nyugat-európai és tengerentúli börzéken kisebb korrekciós hangulat alakult ki: a német DAX index 0,5-1 százalék közötti mínuszokban ingadozott, s 0-0,5 százalék körüli mínuszban vannak az amerikai piacok is.

A magyar börze a nap végén „beleszaladt egy nagyobb pofonba”, a Richter közel 3 százalékot esett. A Mol és a Magyar Telekom is mínuszban zárt, egyedül az OTP tartotta magát, a jó nyitásnak köszönhetően hiába csökkent az ára a nap végéig, legutóbbi záróárán tudott maradni. Sőre Balázs a Richterrel kapcsolatban megjegyezte, hogy a gyógyszerpapírral kapcsolatban nem érkezett hír, elképzelhető, hogy a dollár/rubel árfolyam alakulása borzolta tovább a kedélyeket.

A forint gyengült, az euróval szemben, egy euró 309,10-309,20 forintot ért a nap végén. Ez a 200 napos mozgó átlag, ez az ellenállás többször megálljt parancsolt a nemzeti fizetőeszköz gyengülésének, de nem tudni, hogy meddig tart ki – tette hozzá.

Az üzletkötő felhívta a figyelmet arra, hogy a héten fontos makroadatokat hoznak nyilvánosságra Európában és világszerte, kamatdöntési dömping van és a gyorsjelentési szezon közepén vagyunk, ezek határozhatják meg a következő napokban a hangulatot.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]