2024 április 20

Nagyot szakított a Goodyear a gumiabroncsokon

Tavaly az első fél évben a nettó árbevétel 9,74 milliárd dollár, a nettó nyereség pedig 206 millió dollár volt. Az EMEA szegmens árbevétele 3,18 milliárd dollár, az üzemi nyeresége 82 millió dollár volt, az eladott gumiabroncsok száma pedig 29,7 milliót tett ki.

A Goodyear a világ egyik legnagyobb gumiabroncsgyártója. A vállalatnak mintegy 69 000 alkalmazottja van világszerte, a termékeit pedig 22 ország 52 létesítményében állítja elő. A cég magyarországi képviselője a Goodyear Dunlop Tires Magyarország Kft.

Rengetegen dolgoztak az új abroncson

Goodyear piacra dobja 9. generációs téli abroncsát 2Jean Pierre Jeusette, a Goodyear Innovation Center Luxembourg (GIC*L) igazgatója elmondta: a bevétel növekedését a két évig tartó fejlesztéssel előállított új téli abroncstól, az Ultragrip 9-től (UG9) is várják. A projekt keretében összesen 200 mérnök dolgozott, az abroncseladások pedig biztosan meghaladják az évi 1,5 millió darabot, ami elég nagy szám a piacon – mondta.

A fejlesztés jelentős költséggel járt, összesen több száz millió euró volt, de az igazgató szerint csak úgy lehet a világon a legjobbnak lenni, ha befektetnek.

Május óta kaphatóak a gumik

Az új gumiabroncsok gyártása az idén március-áprilisban kezdődött meg, május óta már voltak szállítások a legtöbb országban, például Németországban és Oroszországban. A kereskedők sok helyen már júliusban beszerezték az új gumikat. Az abroncs kifejezetten az európai piacokra lett kialakítva, a legnagyobb eladásokra a Németország, Svájc és Ausztria alkotta háromszögben lehet számítani az igazgató szerint.

A GIC*L a Goodyear Egyesült Államokon kívüli legnagyobb ipari komplexumának része. A luxemburgi létesítmény mintegy 3000 munkatársat foglalkoztat, akik közül ezren közvetlenül az innovációs központban dolgoznak. Az itt gyártott termékek elsődleges piaca az EMEA térség, illetve az Ázsia-Csendes-óceán régió.